Egymilliárd forinttal károsították meg a költségvetést, lecsapott a NAV

2025. május 07. 12:14

Fiktív számlagyárat működtetett egy bűnszervezet.

2025. május 07. 12:14
null

 Egymilliárd forinttal károsította meg az államkasszát egy fiktívszámla-gyár; az ügyben 26 embert hallgattak ki gyanúsítottkét, három embert letartóztatott a bíróság – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a bűnszervezet beazonosított tagjai céghálózatot, számlagyárat hoztak létre és működtettek.

Az ügyletek célja az volt, hogy a tényleges tevékenységet végző, haszonhúzó cégek profiljához kapcsolódó gazdasági eseményekről – különösen takarítószerek, gépjárműalkatrészek értékesítése, takarítási, hulladékgazdálkodási és díszletgyártási tevékenység – olyan valótlan tartalmú számlákat bocsássanak ki, amelyekkel jogosulatlanul csökkenthetik az őket terhelő általános forgalmi adót.

Az elkövetői kör 2020. január 1-től megközelítőleg egymilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a központi költségvetésnek – emelték ki.

A NAV pénzügyi nyomozói egy időben közel hetven helyszínen tartottak kutatásokat a bűnszervezet tagjainál, illetve a bűnszervezet tagjaihoz köthető irodában, a haszonhúzó, fiktív gazdasági eseményekről kiállított számlákat befogadó gazdasági társaságoknál és képviselőiknél, valamint a cégek könyvelőinél.

A pénzügyőrök nagy mennyiségű elektronikus és papír alapú bizonyítékot foglaltak le, 26 embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, és majdnem 700 millió forint vagyont biztosítottak és foglaltak le az elkövetőktől.

A NAV különösen nagy értékre, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

A bűnszervezet három irányítóját a nyomozó hatóság őrizetbe vette és kezdeményezte letartóztatásukat a Fővárosi Főügyészségen, amely alapján a bíróság elrendelte azt – áll a közleményben.

(MTI)

Nyitókép: 123rf.com

***

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nesztekjobbrol
2025. május 07. 13:38
Orban naponta 400 millioval karositja meg a koltsegvetest, 300 napja egyfolytaban Es ez csak a kamatok nelkuli brusszelita birsag
Akitlosz
2025. május 07. 12:39
Na és a költségvetés mennyivel károsítja meg a magyar családokat?
Sróf
2025. május 07. 12:33
"Fiktív számlagyárat működtetett egy bűnszervezet." Fiktív számlagyár = csak a képzeletben létező számlagyár. Szóval helyesen csak simán "számlagyárat..." (abban már pont benne van, hogy fiktív számlákat gyártanak). De ha annyira tetszik a szerkesztőnek a "fiktív" szó, hogy semmiképp sem szeretné kihagyni, akkor "fiktívszámla-gyárat".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!