Északnyugat felől hidegfront közeledik, előterében vasárnap még meleg, de egyre nedvesebb, labilisabb légtömegek érkeznek, beindulnak a zivatarok – írja az Időkép előrejelzésében.
Vasárnap reggel, délelőtt inkább még északon, északnyugaton lehetnek záporok, illetve helyenként már ekkor is megdörrenhet az ég.
A meterológiai előrejelzés alapján, hevesebb zivatarokra a nap második felében számíthatunk, ekkor a déli tájak kivételével egyre többfelé pattanak majd ki viharok, amelyek nyugat, délnyugat felől keleti, északkeleti irányba fognak vonulni.