Míg Márki-Zay még külön-külön képviselte a kommunistákat és fasisztákat, addig mostanra tényleg sikerült egy fedél alá terelni Frankenstein alkatrészeit.
Ki gondolta volna, hogy Georges Rutaganda gondolatvilága pont Magyarországon – ráadásul a korszellemnek és az aktuális divatnak megfelelően „nemváltóként” – reinkarnálódik majd egy kellemes májusi napon az Úr 2025. esztendejében?
Elsőre érthetetlen a felütés? Semmi gond, mindjárt minden a helyére kerül.
Georges Anderson Nderubumwe Rutaganda az Interhamwe nevű hutu milícia egyik vezetője volt az 1994-es ruandai népirtás idején; ebbéli szerepe miatt az ICTR (az ENSZ égisze alatt üzemelő Ruandai Nemzetközi Törvényszék) életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. Dicstelen élete benini börtönében ért véget 2010-ben, kilométeres bűnlajstromán pedig fellelhető az emberiesség elleni bűncselekmények szinte teljes spektruma,
a számos elem közül azonban ezúttal a népirtás felvezetésében és gondolati megalapozásában betöltött szerepe érdekes.
Közismert, hogy az alig száz napig tartó vérengzés során több százezer (egyes becslések szerint egymilliónál is több) tuszit és mérsékelt hutut mészároltak le radikális hutu milíciák. Sok gyilkosságot azonban egyszerű, felhergelt átlagemberek követtek el, akik a folyamatos indoktrináció hatására úgy érezték, hogy vélt vagy valós személyes sérelmeikre adott megfelelő és arányos válaszreakció, ha bozótvágóikat elővéve átmennek a szomszédba és lekaszabolnak mindenkit. A borzalmak előkészítésében kiemelkedően fontos szerepet töltött be a – később „Radio Genocide" névvel is illetett – Radio Télévision Libre des Mille Collines (RTLM), ahol Rutaganda gyakori vendég volt.
Az RTLM-et a kilencvenes évek elején alapították az állami médiával kritikus hutu csoportok innovatív, nyugati stílusú, fiatalokat célzó új médiumként, amellyel elsőként tudták hatékonyan elérni a vidéki, jellemzően mezőgazdaságból élő lakosságot.
Az RTLM-en hangzott el az a – nem túl szofisztikált, nehezen félreérhető – felhívás, miszerint eljött az ideje a magas fák kivágásának (abattez tous les grands arbres!) Mivel a helyi köznyelv az alacsony termetű hutuknál kissé magasabb tuszikat illette a „grand arbre” jelzővel, mindenki rögtön tudta, hogy ez az „itt és most mindent lehet” – perceken belül el is szabadult a pokol annak rendje s módja szerint. A Hotel Ruanda című filmben Rutaganda hangján örökítették meg mindezt (0:45-től érdemes figyelni Don Cheadle tekintetét is, ahogy egyből tudja, miről van szó – innen emlékezhetnek néhányan az it’s time to cut down the tall trees! fordulatra).
A „rejtsük üzenetünket botanikai hasonlatok mögé” taktika bemutatása után forduljunk rá aktuális témánkra. Mivel nem tartozom a közösséginek hazudott média fogyasztói közé, csak Ceglédi Zoltán itt szemlézett utánközlésének köszönhetően értesültem Rutaganda úr gondolatvilágának tisztelettel és szabadsággal példásan átszőtt, furcsa feltámadásáról.
Ezt is ajánljuk a témában
„Akinek van egy minimális politikai tudása, az nem ír le egy olyan posztot, ahol megpróbálja a saját politikai ambícióját új és ígéretes fajok telepítésével párhuzamba hozni” – reagált Gerzsenyi Gabriella bejegyzésére a publicista, politikai elemző.
Zavarba jön az ember, amikor ilyesmit olvas.
Merthogy az egyik lehetséges magyarázat, hogy a szerző nem érti, amit ír, és tényleg csakis tavaszi növénygondozási intelmeit kívánta megosztani követőivel, bármi egyéb csakis a „rossz az, aki rosszra gondol” malíciózus hozzáköltés kontextusában értelmezhető (és főleg értelmezendő).
Ez esetben bocsásson meg neki, akinek hatalmában áll ilyet tenni, mert nem tudja, mit cselekszik.
Ugyanakkor egy, a politikai mellett írói ambíciókat is dédelgető illető esetében e lehetőség aligha vehető komolyan.
Zárójel. A könyvajánló szerint „a debütáló szerzőnek igen jó a humora”; igaz, a 2021-es kiadás idején még fitológiai és filantrópiai nézetei – a politikaiakhoz hasonlóan – nem voltak ismertek szélesebb közönség előtt. Ha az állítás továbbra is kiállná a valóság próbáját, érdemes lenne egyidejűleg felülvizsgálni a Mikroszkóp Színpad és Komlós János tevékenysége, valamint a méltán legendás „ávós humor” viccegyütthatóját is. Zárójel bezárva.
A másik lehetőség, hogy a költőnő nagyon is tudja, mit szeretne üzenni „burjánzó, kártékony elemek”, „elszáradt, régről ittmaradt, elöregedett ágak” és „új, életképes, ígéretes fajok” (ízlegessük: fajok) képeinek emlegetésével.
Mivel legkésőbb e ponton felmerül majd az áttelelt poloskák whataboutism-ja, korábban kifejtett undorpropagandaügyi véleményemért erre tessék.
Ezt is ajánljuk a témában
Undorpropagandaügyi reakcióféleség Rózsa Lajos professzor írására. Király-Kiss Miklós írása.
„A dehumanizálásra kijelölt személyekkel szemben a gyűlöletet állandósítsd” – írja Ábrahám Róbert a hergelés alkímiáját elemző kiskátéjában, amelyet mintha találomra kiválasztott wannabe kertészről mintázott volna. Ha pedig minden kötél szakad, ott a kulcsrakész, jó öreg kettős mérce: a dehumanizált ellenséggel szemben minden eszköz megengedett, hiszen az ugyanúgy nem igazi ember, mint a klasszikus érvelési hiba nem igazi skótja.
Ugyanezen logika alkalmazásával lehet minden további nélkül szemet hunyni az Ábrahámmal szemben következetesen alkalmazott, legalpáribb cigányozás esetében is:
a társadalmi igazságosság új, életképes, ígéretes faja nevében és a pőre haszonelv alapján. Hiszen biztosra menni könnyű, a kellően széles réteg hergelésügyi elérése pedig garantált.
Ezt is ajánljuk a témában
A Vadhajtásokat elítélik, az ötször láthatóbb publicista homofóbiáját észre sem veszik. Francesca Rivafinoli írása.
Eric Hoffer a XX. századi amerikai filozófia egyik legérdekesebb figurája, aki vasúti és kikötői rakodómunkásként alkotott maradandó bölcseleti életművet. A fanatizmus természetrajza című főművében írja, hogy „[a] fanatikus az az ember, akit személyes kudarcai, megcsömörlött énjétől való menekülése arra ösztönöz, hogy csatlakozzon egy ügyhöz, bármilyen ügyhöz, akár életét is kockáztatva – és adott esetben veszélybe sodorva mindnyájunk életét.”
A megcsömörlött éntől való menekülés paradox módon semmiféle korrelációt nem mutat a tehetősséggel vagy a szakmai sikerekkel, sőt. Ha így lenne, „a világ legnagyobb kamuállásában havi húszezer euróért” landolók között nemigen találnánk fanatizálható alapanyagot,
az empirikus bizonyítékok mégis mintha ennek épp az ellenkezőjét látszanának igazolni nap mint nap.
Itt bizony diktatúra van – írja Győrffy Ákos pár héttel ezelőtt ugyanezen hasábokon. „Olyan emberek szájából és klaviatúráiból érkezik, akik egyébként naponta biztosítják hallgatóságukat arról, hogy számukra a demokrácia a csatolt intézményeivel együtt szent és sérthetetlen, hogy számukra mindennél fontosabb egymás megbecsülése és megértése, hogy ideje van a megbékélésnek (...)” A szeretetország-elméletből sarjadó kertművelési gyakorlat hasonló mintázatot követ: mintha láttunk volna már olyat, amikor az ideák világában szépen muzsikáló utópikus elméletből a valóság egy szép nagy disztópiát kreál. Csak túl könnyű volt erről elfeledkezni, illetve egyre többeknek nincsenek is már személyes, tárgybéli emlékeik.
Ezt is ajánljuk a témában
Ideje volna észrevenni, hogy minek is tapsolnak oly sokan mostanában. A kötelező érvényű felismeréseknek, mondanám most finoman és visszafogottan. Győrffy Ákos írása.
Úgy tűnik, Magyarországon – egy bizonyos, amúgy nemzetközi trendekbe is illeszkedő nívó elúrhodása mellett – végbement az a politikai „innováció”, hogy míg korábban csak szöveg szintjére ért le „a liberálisokat, a konzervatívokat, a fasisztákat és a kommunistákat a szövetségben külön-külön képviseljük”,
addig mostanra nagyjából tényleg sikerült egy fedél alá terelni Frankenstein alkatrészeit.
És közben – ahogy a népdalban – szorgosan „söprik a pápai utcát” a reménybeli „új, életképes, ígéretes faj” előtt.
Ezt is ajánljuk a témában
A katolikus egyház „tartalomgyártója” nem e világból való. Ez a mi nagy szerencsénk. Ha nem így lenne, tényleg hagyhatnánk a fenébe az egészet. Győrffy Ákos írása.
Kornis Mihály legalább örülhet: tézise újfent visszaigazolást nyert.
A ruandai kerti útra való rálépés előtt azonban érdemes lehet talán egy pillanatra eltűnődni: hova, milyen irányba vezet az „új, életképes fajokkal” szegélyezett ösvény? Mert pozitívan viszonyulni a forradalmi felhorgadáshoz lehet – mindent lehet, csak nem minden használ –, a permanens ricsaj „közösségi” poklában pedig természetes a nagyotmondás eszkalációs spirálja, meglepődni viszont később sem érdemes, amikor az elmélet szárba szökkenése során a kertje mellett a társadalmat is metszőollóval, sövényvágóval és permetezővel karban és kordában tartani kívánó társadalommérnök az énképe szerint tökéletesen megfelelő pedigréjű lelkes támogatót hirtelen a „burjánzó, kártékony elem” kategóriájába helyezi. Mert a társadalommérnök szabadsághoz fűződő viszonya már csak olyan, hogy a felszínen és elméletben hirdeti azt,
a gyakorlatban meg talajfrissítés után gyorsan mindent lebetonoz, nehogy a rések között kicsírázhasson valami rebellis televény.
Kapcsolódó vélemény
Mandiner
Amikor Szabados György aggodalmának adott hangot a „demokratikus berendezkedést” illetően, még nem láthatta mindazt, amiben ma élünk. Nem láthatta, de sejtette, nagyjából mi fog következni.
Jönnek a dúlt-keblüek megint. Itt járnak a kertek alatt. Miért is? Ki tudja. Talán mindenki jobban járna, ha „ágról ágra” inkább csak a sárgarigó szállna anélkül, hogy bárki kitekerné a nyakát.
Nyitókép: Abdelhak SENNA / AFP
Pedig a 444 már éppen elkezdte mentegetni a volt vezérkari főnököt.
A Tisza Párt politikusa állítása szerint a saját biztonságát tartotta szem előtt.
„Magyarország maradjon a béke szigete!” – jelentette ki a miniszterelnök.
Mit művelne ez az ember a miniszterelnöki székben.
„Elég világosan fogalmazott Ruszin-Szendi” – jegyezte meg Deák Dániel.
Ismét felelevenítették a szabadrúgásgólját.
Nagy rendőrségi művelet indult kedden este Bécs Leopoldstadt nevű kerületében.
