Nyilatkozott „Hunyadi”: részben a kisebbségi lét folyománya miatt jár terápiára, az erdélyiekben meg több az alázat

Interjút adott Kádár L. Gellért a Nők Lapjának. Az interjúban mesélt arról, hogy milyen érzés volt Hunyadit eljátszania: „A színész mindig önmagát adja, a saját lelkéből ássa elő azokat az érzelmeket, élményeket, amelyek a szerep megformálásához kellenek. Az én karakterem hatalmas küzdő volt, de közben ugyanolyan érző, esendő ember, mint mi mindannyian, csak a kontextus, a kor változott meg. Ezt kellett eljátszanom.”

Arról is beszélt, hogy ő ma is ugyanannak az erdélyi srácnak tartja magát, mint ami a szerep előtt volt, „azok az élmények, az a tudás határoz meg, amit ott kaptam, ahol felnőttem, ahol az iskoláimat végeztem, ahol a barátaim élnek, ahol öt évig játszhattam a nemzeti színházban”. Megjegyezte, „nem szeretném a magyarországiakat minősíteni, nem jobbak, nem rosszabbak, mint az erdélyiek, de mások. Az otthoniak kíváncsiak, lelkesek, és sok tekintetben befogadóbbak. De, ami a legfontosabb, több bennük az alázat. 

Ennek kapcsán elmondta azt is, hogy azért nem érződik rajta ez, mert „dolgozom rajta, hogy ne így legyen. Részben ezért járok terápiára. A székely tájszólásomat pedig még a beszédtechnika-órákon levetkőztem. Mert ahol én felnőttem, Zabolán, még így beszélnek.”

A mi interjúnkat a színésszel ide kattintva olvashatják.

Nyitókép: Dobos Tamás