Hegyezheti a fülét Von der Leyen: ha már nem hallgat a józan észre, legalább hallgasson Kossuthra

1848. április 11-én szentesítette V. Ferdinánd magyar király az utolsó rendi országgyűlésen elfogadott, 31 cikkből álló törvénycsomagot, amely lebontotta a rendi államot, azaz a feudalizmust, s megteremtette hazánk új államformáját, az alkotmányos monarchiát. Bár akkor a nemzetiségek helyzetét nem rendezték, s a hadsereg és a nemzeti bank felállítása is még váratott magára, az áprilisi törvények megalapozták a modern magyar polgári államot. Ez még akkor is igaz, ha a forradalom és szabadságharc leverése után egészen 1867-ig kellett várni a parlamentáris rendszer visszavezetésére.

A magyar jog- és politika­történetben meghatározó időpont 1848. április 11., nem véletlen tehát, hogy idén április 11-én fogja Kövér László házelnök felavatni a nemzeti szuverenitásért egy életen át küzdő, az első felelős kormányban pénzügyminiszterként dolgozó Kossuth Lajos szülőházában 1949-ben kialakított múzeum felújított állandó kiállítását. Az épületet és a benne levő kiállítást hihetetlenül kevés forrásból tettük rendbe, szomorú is, hogy egy ilyen nemzeti ügyben számos helyen kellett kuncsorognunk, az pedig még döbbenetesebb, hogy milyen sokan gáncsolták a fenntartó önkormányzat és a kurátorok erőfeszítéseit. Persze nem Kossuth az egyetlen nemzeti hősünk, akinek a szülő- vagy lakóházában kialakított múzeum ráncfelvarrásra szorul, hogy csak egyet említsek: a kehidakustányi Deák-kúria rendbetételével is szívesen foglalkoznánk.

A monoki kiállítás kilép az épület falai közül, a kúria hangulatos belső kertjét határoló kőfalon rögtön két megszívlelendő idézettel találkozhat majd a látogató, amelyek rámutatnak arra, hogy Kossuth életművének számos gondolata ma is aktuális. „A mindenhatóság akár király, akár parlament kezében legyen, ellentéte a szabadságnak” – figyelmeztet bennünket az egykori kormányzó, hogy sose térjünk le a modern polgári demokrácia és a jogállamiság eszméje által kijelölt útról, s hogy a mindenkori hatalomnak figyelemmel kell lennie a hatalom ellenőrzésének és önkorlátozásának szükségességére. Azaz nem elegendő a parlamenti keretek fenntartása, a kontrolljukra is szükség van. „Aki lehetetlenségbe kezd, mutatja, hogy nem képes véghez vinni a lehetőt, s nem fogja fel a valót” – e szavakkal pedig rámutat arra, hogy akár az egyén, akár a közösség életében, s különösen a politikai vezető esetében milyen fontos a reális helyzetértékelés és az abból következő döntések meghozatala. Ezt a mai európai vezetőknek, az önmagukat hajlandók koalíciójának nevezőknek kellene különösen megszívlelniük, hogy 

A megújult Kossuth-emlékházba nem csak az aktuálpolitika számára érvényes üzenetek miatt érdemes elmenni. Nemzetünk hatalmas alakjának hangulatos szülőháza és a benne látható történeti és kortárs művészeti kiállítás alkalmat teremt arra, hogy lerójuk tiszteletünket, és meg­ismerjük életének számos kevésbé ismert részletét. Noha minden magyar ember hallott róla, szinte valamennyi magyar településen őrzi utca a nevét, ábrázolásainak se szeri, se száma, cigarettát, állami és magánintézmények sorát, rádiót, könyvkiadót, a legrangosabb művészeti díjat, péksüteményt, nótát, sőt még fogászatot is elneveztek róla, dőreség azt hinni, hogy ismerjük Kossuthot. Ezért is érdemes felfedeznünk magunknak az embert, a fiúgyermeket, a férjet, a családapát, a hírlapírót, a jogászt, a hazafit, a szónokot, a minisztert, a kormányzót, a botanikust, a határozott vezetőt, a tépelődő, magányos hőst, a távolba látó, „tévedhetetlen” politikust, valamint a rossz döntéseket hozó, a politikai realitásokat figyelmen kívül hagyó gyarló embert. Erre teremt lehetőséget a monoki múzeum.

A szerző író, kultúrpolitikus

Nyitókép: Wikipédia/Prinzhofer, August, 1817-1885, Rauh, Johann