Lecsapott a hatóság a lombkoronasétányokra, lezárult a vizsgálat
Emlékezetes: tavaly áprilisban alaposan megmozgatta a hazai médiát a Nyírmártonfalva melletti lombkorona nélküli lombkoronasétány híre.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Érzékenyen érintette az újságírót.

Hont András publicista az ATV Öt című műsorának pénteki adásának egy pontján azzal „fenyegetőzött”, hogy elhagyja a stúdiót, ha még egyszer valaki rajta kívül kiejti a „lombkoronasétány” kifejezést.
Ceglédi Zoltán éppen arról beszélt, hogy szerinte az uniós pénzek „ellopásának” egyik módszere volt Magyarországon, hogy a kistelepüléseken főtérfelújítás címen – állítása szerint – fölösleges fejlesztéseket hajtanak végre, mint például egy szökőkút építése. Erre a műsorvezető és a többi vendég sorolni kezdte a hasonló példákat – itt került elő a kifejezés, ami érzékenyen érintette Hontot.

A szóban forgó jelenetsor 30:50-től látható az alábbi videóra kattintva:
Emlékezetes: 2023 áprilisában alaposan megmozgatta a hazai médiát a Nyírmártonfalva melletti lombkorona nélküli lombkoronasétány híre. A település polgármestere a botrány után azt nyilatkozta: mivel a média vérig sértette és lejáratta a lomkoronasétánnyal kapcsolatban, ezért azokat a médiumokat, akik erről tudósítottak, mind beperli, és amíg ennek nincs vége, addig nem kíván senkivel szóba állni. A programhoz rendelkezésre álló teljes forrás 1,61 milliárd forint volt. Az üggyel kapcsolatban rendőrségi vizsgálat is indult, mely 2024 februárjában zárult le, és melynek során számos szabálytalanságot találtak.
Ezt is ajánljuk a témában
Emlékezetes: tavaly áprilisban alaposan megmozgatta a hazai médiát a Nyírmártonfalva melletti lombkorona nélküli lombkoronasétány híre.

Nyitókép: Képernyőfotó/YouTube/ATV
Ezt is ajánljuk a témában
„Sokan emigrálnak, mert drága Pesten a lakás” – panaszkodik Strasbourgban, miközben milliót kaszál az Airbnb-n. Francesca Rivafinoli írása.
