Nagy bajban Magyar Péter, még Török Gábor szerint is nagy siker volt Orbán Viktor washingtoni látogatása

„Orbán Viktor és pártja számára az elmúlt másfél évben nem sok olyan sikeres nap volt, mint a tegnapi.”

A Transzparens Újságírásért Alapítvány annak járt utána, hogy ki lehetne-e utasítani az országból az ellenzéki újságírókat.

A Kádár-rendszer gyakorlatát idézné, ha a kormány megpróbálná kiutasítani a neki nem tetsző civileket és újságírókat címmel jelent meg egy írás a Telexen, amely arról értekezik, hogy magyar állampolgárok Magyarországról történő kitiltását is tervezi a kormány, amikor arról beszél, hogy meg fogja akadályozni, hogy a jövőben az amerikai baloldali szervezetek “guruló dollárokkal” befolyásolják a magyar közéletet.
A Transzparens Újságírásért Alapítvány a témával kapcsolatban elemzést készített. Az alapítvány szerint,
„A szalmabábérvelés egyfajta logikai lapszus, általában manipulációs érvelési csalás, amelynek során az egyik vitapartner nem a másik fél valódi álláspontját igyekszik megcáfolni, hanem az eredeti állításnak egy eltorzított, kifacsart, lebutított változatát támadja meg, miközben persze azt a látszatot kelti, hogy az eredeti állítással vitatkozik.”
Az alapítvány írásában rámutatott: A dolog előzménye az, hogy a tavaszi parlamenti évad nyitányaként a Fidesz–KDNP Balatonfüreden megtartott, kihelyezett frakcióülésén Orbán Viktor miniszterelnök zártkörű beszédében a külföldről pénzelt szervezetekről és médiumokról beszélt.
Mint ismert, a kormányfő leszögezte: politikai korrupció az, amikor valakit azért fizetnek, hogy azt írja, azt mondja, amit kérnek.
A Telexen megjelent cikk azonban nem azzal foglalkozik, ami egy ilyen szabályozás reális célja lehet, hanem valami olyasmivel, amiről soha senki nem beszélt az ügy kapcsán a kormány részéről. Sőt, a portál kérdésére kifejezetten cáfolták ezt:
Kapcsolódó vélemény

Magyar Nemzet
A dollárcsapok elzárása máris az éhhalál szélére sodorta a „független-objektív” cselédsajtót.
„Amikor a belengetett kitiltásról kérdezték Gulyást a kormányinfón, azt mondta, hogy a Magyar Nemzet által megszellőztetett a formában nincs valóságalapja a külföldi támogatásban részesülő civil szervezetek és újságok kitiltásának, mert nem lehet magyar állampolgárokat kitiltani, hiszen akkor hontalanná válnának.”
A cikkben megszólal Győző Gábor, a Magyar Helsinki Bizottság jogásza, aki miután nagyon korrekt módon megállapítja, hogy „nehéz megalapozott véleményt formálni egy olyan koncepcióról, amiről semmiféle konkrétumot nem lehet tudni”, hosszan elemzi a kormányzati elképzelést, amiről, mint fentebb maga mondta, semmit nem lehet tudni.
Nyitókép:Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán