Sulyok harmadik bukása…

„Sőt, mindjárt a negyedik is. Persze valójában egyikbe se bukott bele, ő ma is a magyar köztársaság elnöke, ha úgy tetszik Magyarország legnagyobb tekintélye, első számú közjogi méltósága. Természetesen ezen megállapítással azonnal lehet vitatkozni –meghagyom a lehetőségét, hogy más másként lássa, bár furcsállom –, de azt mindenkinek tapasztalnia kell, hogy valami nincs rendben nála.

Valami?

Kezdődött azzal – első bukás –, hogy kissé meghamisította a családi legendáriumot, másként festette le az édesapja múltját, mint, ami a valóság. Márpedig egy ilyen történet, rögtön a kinevezése után felderítve, nem hangzik jól, az igazmondó képességét kérdőjelezi meg. Aztán jött a DK által feltárt ügyvédi csalárdság, olyan ügyletekben működött közre ügyvédként, amelyek erkölcsileg és jogilag is megkérdőjelezhetők voltak (második bukás), aztán itt van most a harmadik. Sőt, mindjárt hozzászámolhatunk még egyet, mindjárt mondom.

Elnökként aláírt egy olyan törvényt – gyülekezési jog! –, amely nincs összhangban az alaptörvénnyel, márpedig az elnök többek között azért is ül ott, abban a székben, hogy ilyen hibát (?) a végrehajtó hatalom ne kövessen el. De hát a mi elnökünket ez az apróság nem zavarta, talán még meg se száradt a tinta az asztalán fekvő javaslatom, rohanvást aláírta, túltéve még Schmitt Pálon is, márpedig ez igazán szép teljesítmény. Ebben a pozícióban ilyet nem illik elkövetni, kivéve féldiktatórikus rendszerekben, ahol az egyes számú valójában a kettes számú alárendeltje. És ebben oly nagy kétségeink nem is lehetnek; ezért sem bukik bele semmibe – irányítják, sosem a maga ura.”

Nyitókép: Mandiner-archív/Földházi Árpád