Sára Botond: A bíróság is kimondta, hogy Tordai Bence házépítése szabálytalan (VIDEÓ)

2025. március 27. 11:26

„Szabálytalanul építkezett, és el kell bontani a házát. A kérdés az csak az, hogy előbb vagy utóbb” – jelentette ki a főispán a Párbeszéd képviselőjének ügyével kapcsolatban.

2025. március 27. 11:26
Tordai Bence

A bíróság is kimondta, hogy Tordai Bence házépítése szabálytalan, ezért el kell bontania előbb vagy utóbb a házát – közölte Budapest főispánja csütörtökön a közösségi oldalán megosztott videójában.

Sára Botond azt mondta:

Tordai Bence parlamenti képviselő (Párbeszéd) szabálytalan házépítésével kapcsolatban két dolog biztosan eldőlt: ez egyik, hogy szabálytalanul építkezett, amit jogerős bírósági döntés és a bíróság által kirendelt független igazságügyi szakértő is megállapított.

A második pedig az, hogy el kell bontani a házat, hiszen nem felel meg a helyi építési szabályzatnak, és a jelenlegi hatályos szabályok úgy rendelkeznek, hogy ilyen esetben bontási kötelezést kell kiadni – tette hozzá.

Ezt mi ki is adtuk, amit Tordai Bence megtámadott, meg is kapta a jogvédelmet, ami minket nem lepett meg, hiszen ez a szokásos bírósági gyakorlat, de a bírósági eljárás azon biztos, hogy nem változtat, hogy Tordai Bence szabálytalanul építkezett, és hogy el kell bontani a házát. A kérdés az csak az, hogy előbb vagy utóbb”

Ezt is ajánljuk a témában

 – fogalmazott a főispán.

(MTI)

Nyitókép forrása: MTI / Kovács Tamás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2025. május 01. 10:43
Építőipar nem egy libsiszakma, ott munka van, szabályok vannak stb..
valaki-954
2025. március 27. 16:23
Na és? A szabálytalanul épült ház azóta is áll, és van egy üveg pezsgőm arra, hogy ez a bűnöző megússza ezt is.
csakegyittlako
2025. március 27. 14:06
De én nem is értem..Hogy mert egy párbeszédes csak úgy építkezni? Azt hitte neki engedélyek és ellenőrzések nélkül is szabad? Most mi lesz vele nem gondolta meg. A gyerekvédelmi törvény házbontásra nem vonatkozik, másképp meg nem megy. Bár...... lehetne megoldás. Egy gyors ki és belépés, pártváltás, rendbe tenné a dolgot. még szerencséd hogy nem valami kastélyt épültettél, mert még a napot is lekapcsoltatnák a fejed fölül. Te nem vagy ember, a gyerekeid se, ellenzéki vagy. Pusztulj.
stormy
2025. március 27. 12:48
közvetitse azt m1 a bontást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!