Politika és állati hasonlatok

2025. március 19. 09:40

Gyurcsányné visongása azért is visszatetsző, mivel Orbán Viktor még sosem bántalmazta fizikailag sem politikai ellenfeleit, sem a népét, ellentétben a férjével.

2025. március 19. 09:40
Ungváry Zsolt
Ungváry Zsolt
Vasarnap.hu

„A miniszterelnök kicsit karcosabb megnyilvánulását tanácsos abban a kontextusban vizsgálni, hogy általános választójog van, és az ország sorsáról nagy részt olyanok döntenek, akiknek történelmi, politikai, gazdasági, pszichológiai tudásuk kevéssé alkalmas a világ folyamatainak és lényegének átlátására. Ezért a demokrácia több – és más –, mint a programok érzelmektől mentes ütköztetése. Sőt, megkockáztatom, hogy a többség nem is racionális, hanem kifejezetten emocionális alapon húzza be az ikszet.

Meg lehet próbálni ezen kívül maradni, és csak a konkrét eredményekre, víziókra, tervekre koncentrálni, de 2002-ben a Fidesz nagy leckét kapott abból, hogy ez kevés a kormányra kerüléshez (kormányon maradáshoz), és ha nem vesznek részt ebben az eldurvuló játékban, elvész az esélye annak, hogy megvalósítsák a terveiket.

Az a kommunikációs szakemberek feladata, hogy eldöntsék, vajon a kesztyű efféle felvétele hozzásegít-e a győzelemhez, vagy inkább kontraproduktív.

A baloldal gyakorlatilag az Antall-kormány megalakulása óta folyamatosan gyűlölködik, dehumanizál, suttogó propagandával gyaláz, járat le jobboldali politikusokat. A – Gyurcsány által utólag elismerten teljesen hamis alapokra épített – köteles beszéd ügyes tematizálása markánsan hozzájárulhatott a 2002-es fiaskóhoz, de például Márki-Zay furcsa kiszólásai éppen úgy nem értek célt, mint a DK elnök és csapatának azóta is tartó gyűlölet cunamija. Dobrev Klára rögtön megragadta az alkalmat a nagyot mondásra, szerinte ez veszélyes eszkalációval fenyeget, hiszen »a poloskákat eltaposni vagy kiirtani szokták – erre készül Orbán«.

Gyurcsányné visongása azért is visszatetsző, mivel Orbán Viktor 15 (+4) éve hatalmon van, de még sosem bántalmazta fizikailag sem politikai ellenfeleit, sem a népét, ellentétben a férjével.

Vannak témák, helyzetek és helyek, ahol bizonyos emberek nem szólalhatnak meg a hiteltelenné és nevetségessé válás vagy az ökölbe szorult kezek kiváltásának kockázata nélkül.

A poloskázásban a legszomorúbb mégis az, hogy amikor a szuverenitásunk, a demográfiai helyzetünk, az életformánk veszélyeztetése a tét, kénytelenek vagyunk leragadni a La Fontaine meséjéből ide keveredett felfuvalkodott béka pszichéjénél.

Na tessék, még egy állat, inkább becserélném erre az elefántos hasonlatot.”

Ezt is ajánljuk a témában

A nyitókép illusztráció. Fotó: Dobrev Klára Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
but-head
2025. március 20. 11:15
"Na tessék, még egy állat, ..." Azért Klára asszony - ha már dehumanizálás - engem leginkább a "Komodói sárkány" nevű ragadozóra emlékeztet. Nem is csak az ábrázata miatt (bár - ahogy telik az idő - úgy is egyre inkább), de inkább "vadászati technikája" okán: Nem lévén túl gyors, áldozatát csak megsebesíteni tudja, viszont a szájában rohadó hústól olyan baktériumokat "visz be" amelyek néhány nap alatt - vérmérgezés által - kivégzik az áldozatot. Neki elég már csak a vérnyomot követni.
herden100
2025. március 19. 17:50
🇭🇺🏳️‍🌈🇮🇱 www.botondgyula.hu/posztmodern/szephistoria/
kamasuka
2025. március 19. 16:15
Ez a kép luxus Aladárról. Ennél ő sokkal rosszabbul néz ki.
papalimapapa
2025. március 19. 11:28
Apró Antal unokájának még akkor sem kellene megszólalnia, ha nem nyomulna a közéletben. Úgy pedig, hogy a szemkilövető feleségeként a vérkommunista ideológiát tolja, egyenesen kussolnia kéne. Vérlázító ez a Dobrev-Gyurcsány tandem. Ezektől meg kéne már szabadítani ezt az országot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!