„Az utóbbi időkben az olcsó dizájnerdrog-kereskedők átléptek egy határt, és olyan tömegével árasztották el mérgeikkel Magyarországot, hogy a kormánynak most nem egy hosszú távú drogstratégiára van szüksége, hanem cselekvésre” – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Horváth László. A kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos szerint
mindenkinek jogos elvárása, hogy a kormány magas szintű garanciát adjon arra, hogy megvédi őket a kábítószerektől.
A beszélgetés során a kormánybiztos felidézte, hogy nemrég együtt utazott Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszterrel a gödöllői HÉV-en, az ilonatelepi megállótól egészen Kerepesig. A tárcavezető – aki a térség választókerületi elnöke – az út során kijelentette: „ez az egyik legfertőzöttebb település a dílerkedés szempontjából”.
Horváth László a lapnak adott interjújában arra is rámutatott, a legmagasabb szintű védekezés első lépése a drogterjesztés ellen az alkotmánymódosítás, amelyet elmondása szerint minden alacsonyabb rendű jogszabálynak figyelembe kell venni, és azok semmilyen módon nem mondhatnak ellent vele. Majd leszögezte, mindezek fényében kijelenthető:
Magyarország nem hogy Európában, de az egész világon is egyedülálló módon nyilvánítja ki, hogy egy drogellenes ország és zéró tolerancia van a kábítószer-kereskedőkkel szemben.