Kilométeres dugók, többórás araszolás, elterelt BKK-járatok – így ejtették túszul a tüntetők Budapestet

2025. március 27. 16:12

„Nem normális, hogy hétköznap este, néhány százan foglyul ejtsenek egy kétmilliós nagyvárost” – hangsúlyozta Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője.

2025. március 27. 16:12
null

Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője közösségi oldalán arról írt, hogy kedden ott volt a Hadházy Ákos által szervezett tüntetésen, és azt látta, hogy néhány száz ember megbénította a fél fővárost az esti csúcsforgalomban, és ezzel megkeserítette családok tízezreinek életét.

A demonstráció miatt ugyanis kilométeres dugók alakultak ki, el kellett terelni a BKK járatait, és a közlekedőnek több órát kellett araszolniuk.

Németh felidézte, hogy a Népszava újságírójának akkor azt nyilatkozta, 

nem normális, hogy hétköznap este, néhány százan foglyul ejtsenek egy kétmilliós nagyvárost.

Teljesen jogos elvárás a többségtől, hogy ilyen aránytalanság ne történhessen meg!” – tette hozzá. 

Ezután két idézettel  emlékeztetett arra, hogy a Gyurcsány-kormány miként reagált 2007 októberében arra, hogy néhány száz ember egy rövid időre elfoglalta az Erzsébet-hidat és ezzel megbénította a forgalmat, mikor a balliberális kormány ellen tüntetett.

„Semmilyen politikai indulat nem adhat menlevelet arra, hogy félkótya őrjöngők túszul ejtsék a várost” - közölte Lendvai Ildikó (MSZP).

„A rendőrségnek meg kell védenie a társadalom nyugodt többségét és például a munkába menés lehetőségét” – reagált a Gyurcsány-kormány szóvivője (Budai Bernadett).

A vonatkozó bejegyzést teljes terjedelmében alább olvashatja:

Nyitókép: Németh Balázs Facebook-oldala

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szent Xavér
2025. március 28. 20:21
Gumibot!!!!!!!
Mich99
2025. március 28. 07:21
A buzi aktivisták akciója csak egy próba volt egy puccsra...
2025. március 28. 07:19 Szerkesztve
Ezt a várost karácsony már tönkretette. Élhetetlen. Akkor nem tüntettek ellene. Most a tüntetők nem voltak tekintettel azokra, akik egyetértenek a pride betiltásával és akiknek alapvető joguk, hogy zavartalanul közlekedjenek. Milyen alapon állták el a közlekedők útját? Vagy szervezzünk ellentüntetést a sok buzi pedofil és az ellenzék ellen? Tényleg ez a liberális gondolkodás, hogy csak nekik van igazuk és a többség le van szarva?
Mich99
2025. március 28. 00:26
A buzi aktivizmus nem csak undorító de veszélyes is...!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!