
Volt olyan, amiben egyetértett a kormánypárti és a baloldali politikus: például, hogy a politikai eszkaláció nem szép látvány.
Parázsvitát tartottak kedden este a Veres Pálné utcai Scruton kávéházban, ahol Mesterházy Attila, a Szocialisták és Demokraták elnöke, a NATO-parlament volt elnöke, valamint Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója vitázott Gerhardt Máté moderálásában. A két politikus vitája már csak azért is ígérkezett izgalmasnak, mert mint a bevezetőben írták, 2025 történelmi jelentőségű évnek ígérkezik, hiszen néhány hónap alatt olyan politikai és gazdasági fejlemények zajlottak világszerte, amelyek hosszú távon is meghatározhatják Magyarország mozgásterét a világpolitikában.
„Hogyan befolyásolja az ukrajnai háború lehetséges kimenetele Magyarország külpolitikai stratégiáját? Milyen irányt vehetnek az EU-n belüli hatalmi viszonyok, és milyen mozgástere van Magyarországnak? Milyen hatása lehet az amerikai elnökválasztásnak Európa biztonságpolitikájára és gazdasági helyzetére?” – a politikusok a vita során ezekre a kérdésekre próbáltak választ adni, ki ki nézőpontja, világnézete alapján.
Az első téma nem meglepően a múlt hét végén botrányba fulladt Trump-Zelenszkij csúcstalálkozó volt, Mesterházy Attila a vitát azzal kezdte, egyetért a Orbán Viktorral, a pénteki események Washingtonban megdöbbentőek voltak, ilyen eddig nem igazán volt tapasztalható.
Ez egy csapda volt, amibe Zelenszkij belesétált, tudatos provokáció vele szemben”
– fogalmazott a baloldali politikus, aki szerint az ukrán elnök sem kezelte helyén a szituációt. Mint mondta, az ukrán nemesföldfémekkel kapcsolatos megállapodásban több volt, hiszen ha Amerika befolyást tud ott szerezni, akkor azt a területet megvédi.
Zelenszkij ezt nem mérte fel helyesen, hiszen nem csak egy üzletről, egy gazdasági kérdésről volt szó”
– jelentette ki a Szocialisták és Demokraták elnöke, aki szerint a múlt pénteki nyilvános vita után már nincs nagy mozgástere Trumpnál az ukrán vezetőnek. Kiemelte, egy pozitívumot mégiscsak látott a hétvége folyamán, ami nem más, mint a londoni csúcstalálkozó, ahol azok az európai politikusok találkoztak, akik folytatnák Ukrajna háborúját.
Orbán Balázs úgy válaszolt, van, amiben egyetért Mesterházy Attilával, például hogy megdöbbentő és szerencsétlen jelenetek zajlottak a sajtó előtt az Ovális Irodában, ezek általában a zárt ajtók mögött szoktak megtörténni. Felidézte, az egy órás, kamerák előtti találkozó első felében Zelenszkij próbálta arra terelni a témát, hogy a narratíváját erősítse, miszerint az USA Ukrajna oldalán áll és a közös cél Moszkva legyőzése. Trump kitért a kérdés elől és hangoztatta: az amerikai pozíció nem más, minthogy Washington egy semleges közvetítő, középen áll a kérdésben.
A politikai eszkaláció nem szép látvány”
– jegyezte meg Orbán Balázs, aki szerint fontos a magyar szempont, miszerint „amit mi mondtunk, az beigazolódott és az új amerikai adminisztrációnak békestratégiája van”. A miniszterelnök politikai igazgatója szerint egy paradigmaváltás van Washingtonban és Trumpék célja a kommunikációs csatornák újraindítása, hogy tárgyalóasztalhoz ültesse az ukránokat és az oroszokat.
A tűzszüneti megállapodás a hosszútávú béke előfeltétele, ezt próbálja Amerika tető alá hozni”
– tette hozzá a kormánypárti politikus, aki szerint mi magyarok kaptunk egy visszaigazolást, hogy igen, létezik az új amerikai, békepárti stratégia.
Megjegyezte, a Londonban megtartott találkozó rávilágított, Európa vezető politikusai úgy látják, mindenáron folytatni kell az ukránok háborúját és segíteni kell őket, hiába szállt ki az Egyesült Államok.
Ez egy háborúpárti revans találkozó volt Amerikával szemben”
– mondta Orbán Balázs.
Mesterházy Attila másképp látja, szerinte Trump nem semleges közvetítő, Amerika nem fog békét fenntartani Ukrajnában, Trump ráadásul szerinte nem is akart az ukrán elnökkel találkozni, azt Emmanuel Macron francia elnökék lobbizták ki. Mint ismertette, az új amerikai tárgyalási technika az, hogy a megtámadott ország helyett az agresszorral értenek egyet.
Még nem tudjuk, mi Oroszország álláspontja a béke ügyében. A londoni volt az igazi békepárti találkozó, a vita a felek között arról megy, hogyan és milyen béke legyen”
– fogalmazott az MSZP korábbi elnöke, aki szerint nem jó ötlet a nyugat-európai politikusoktól, hogy Magyarországot és Orbán Viktort nem hívták meg.
Orbán Balázs válaszában azt a kérdést tette fel: miért nem elég, hogy a magyar kormányfő Donald Trumppal tárgyal és egy hivatalos uniós csúcson mondja el az álláspontját, mint fog az következni a héten. Mint kifejtette, tarthatatlan álláspont, hogy Magyarország el van szigetelődve.
„Hogy miért ilyan a helyzet? Mert Trump reálpolitikát folytat egy olyan konfliktusban, amit nem ő idézett elő és nem ért egyet a vérszivattyúval. Ukrajna nem érzelmi kérdés, hogy kinek drukkolunk – ez Trump álláspontja, a háborút a nyugat elvesztette Trump szerint” – folytatta Orbán Balázs, aki szerint a londoni találkozó lényege arról szól, fokozni kell a fegyverszállítást Ukrajnának és folytatni kell a bideni stratégiát.
Egyoldalúan nem lehet tűzszünetet kötni, kell az orosz fél is, hogy leálljon ő is a harccal”
– reagált Mesterházy Attila.
Orbán Balázs azonban úgy látja, a magyar érdek, hogy mivel a tőlünk keletre zajló háborúban feleslegesen halnak meg az emberek, legyen béke, ennek a konfliktusnak minél hamarabb abba kell maradnia. Szavai szerint az új amerikai megközelítés számunkra kedvező és
azt javasolják Európának, csatlakozzanak az amerikai és magyar állásponthoz.
Mint ismertette, az ellenzék túlcselezi magát a morális témákban, ki kell jelenteni, borzalmas, ami Ukrajnában történik. Orbán Balázs szerint fel kell tenni a kérdést, hogy a Joe Biden irányította nyugati álláspont megérte-e? Erre a kérdésre majd a jövőben az lesz a válasz, hogy rosszabb eredményt hozott, ennél nagyobb emberi tragédia pedig nincsen.
Egészen szürreális, amit az ellenzék állít rólunk, lássuk be, jó az, hogy stratégiai partnerként tekintenek a nagyhatalmak Magyarországra”
– fűzte hozzá a miniszterelnök politikai igazgatója.
Mesterházy Attila szerint Trump politikája a blokkosodás irányába viszi a világot, mert nem az EU volt az, amelyik elkezdte transzatlanti kapcsolatok lazítását, és szerinte be kell látni, Washington jelenlegi tarifa- és vámháborúja nem szolgálja Magyarország érdekeig.
Trump politikája most arra jó, hogy összerázza Európát és összezárjon az unió”
– emelte ki a baloldali politikus.
Orbán Balázs úgy látja, Európa az elmúlt 10 évben lemaradt Amerikához és Kínához képest, már nincs a nagyhatalmak sorában. A londoni csúcstalálkozó témájára visszatérve, a politikus kijelentette: az európai hadiipari fejlesztéseknek és beruházásoknak Európát kéne védeniük, nem Ukrajnának kéne a fegyvereket adni.
Gerhardt Máté kérdésére, miszerint ki lesz az, aki kimondja Ukrajna témájában a döntő szót, Mesterházy Attila elmondta, Putyinnak ez nem egy területszerző háború már, hiszen annál többről van szó Moszkva számára. Mint kiemelte, Európa sokkal jobban járna, ha Amerikát a fedélzeten tudná üdvözölni és közös lenne az álláspont.
Csak Amerika nem tartja értelmesnek Európa álláspontját”
– vágta rá Orbán Balázs.
„Nem vagyok biztos abban, amit ti ténykét kezeltek, hogy amit Trump csinál, az tök jó” – válaszolt Mesterházy Attila, aki szerint Európa ellustult és volt benne egy potyautasság, hogy majd az amerikaiak garantálják a kontinens biztonságát, de ez egy hibás, kényelmes koncepció volt.
Európa behajolt az amerikaiaknak, akkor is, mikor ez nem volt érdek és az amerikaiak befolyást is szereztek ezzel”
– tette hozzá a baloldali politikus.
A miniszterelnök politikai igazgatója válaszában úgy fogalmazott, örülni kell annak és jó az a pozíció, hogy a nagyhatalmak hallgassák meg Magyarország véleményét és ez jelenleg meg is valósul, az összes nagyhatalom jelenleg meghallgatja a magyar kormányt.
Ez nagy sikere a magyar diplomáciának és a miniszterelnöknek”
– emelte ki Orbán Balázs.
Nyitókép: Facebook