Elindult a parlamenti szezon: az ellenzék már most nem bír magával, ezek voltak eddig a legdurvább pillanataik (VIDEÓ)
2025. március 03. 10:09
Hadházy Ákos bár ódzkodik a parlamenti munkától, a tavaszi szezonkezdetkor mégis bement, hogy a miniszterelnök felszólalása alatt egy Orbán-beszéddel szórakoztassa a képviselőket.
Február végén újraindult a parlamenti munka, megkezdődött az Országgyűlési tavaszi ülésszaka, amely során újfent megmutatta az ellenzék, miért kerültek a bejutási küszöb alá a támogatottsága. A hagyományoknak megfelelően az új ülésszakot Orbán Viktor nyitotta meg, a miniszterelnök többek között arról beszélt, milyen kihívások előtt áll az ország, a kormány pedig ezekre milyen válaszokat fog adni, többek között részleteket árult el a kormányfő munkáshitelről és a kkv-k támogatásáról.
A miniszterelnök alig kezdte meg beszédét, mikor is egy nem várt jelenet szakította félbe: az egyik parlamenti képviselő megzavarta a rendet és hangosan kezdett el egy korábbi Orbán-beszédet hallgatni. Orbán jelezte a házelnöknek, nem zavarja az ellenzék rendzavarása, így utána már folytatta az ülésnyitó beszédét.
Orbán Viktor folytatta a hagyományt, és felszólalásával megnevezte az előttünk álló ülésszak főbb mérföldköveit.
Később kiderült, hogy a rendbontó nem más volt, mint Hadházy Ákos zuglói parlamenti képviselő, aki közösségi oldalán azt írta: Orbánnak szembesülnie kellett a „parlamentben” a saját, 18 évvel ezelőtt elmondott szavaival.
Nem először bontja a rendet az ellenzék
Az utóbbi években annyira eldurvult a közbeszéd tárgya és stílusa, hogy a képviselők sokszor nem a parlamenthez méltó módon folytatják le vitáikat és nézeteltéréseiket az Országgyűlésben. Ennek köszönhetően nem ritkán repkednek a Kövér Lászlótól érkező bírságok, hiszen az ellenzék politikusai nagy előszeretettel folyamodnak olyan eszközökhöz, amelyek áthágják a szabályokat.
A mostani akció mögött álló Hadházy Ákos már többször is magára haragította képviselőtársait: 2019 októberében a miniszterelnök napirend előtti felszólalása során válogatott trágárságokat ábrázoló táblákat mutogatott. Többek között olyan feliratú molinókkal szórakoztatta társait a szekszárdi politikus, melyeken az állt:
„Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott” vagy éppen az, hogy „a lónak a faszát”.
Először Orbán Viktor volt az, aki a pulpitusról az alatta álló Hadházy kezéből megpróbálta kivenni a táblákat, majd mikor ez nem sikerült a kormányfőnek, a többi kormánypárti politikus állt fel, Hadházytól elvették tábláit, aki ezután megszégyenülve ült vissza helyére. Hadházy az ellenzék körében sem népszerű: legutóbb Tordai Bencének és Keresztes László Lórántnak szólt be, amiért azok nem léptek ki a frakcióból, miután pártjukból távoztak, Hadházy szerint az előbb említett képviselők csak a pénz miatt maradtak helyükön.
Szereti a botrányt az ellenzék
Vannak olyan politikusok a hazai közéletben, akik nem politikai teljesítményük miatt maradtak emlékezetesek, hanem sokkal inkább botrányaik miatt, persze azóta ők is a süllyesztőbe kerültek. Itt van példának okáért Jakab Péter, a Jobbik korábbi elnöke bár már csak függetlenként magányoskodik a parlamenti patkóban, egykoron a legnagyobb balhézók között tartották számon.
Már 2018-ban, első felszólalásakor botrányt csinált, hiszen beszédét azzal kezdte, hogy ennyi bűnöző előtt még nem beszélt korábban. Ezek után Kövér László magyarázta el az akkori jobbikosnak, hogy ez a stílus nem megengedett a parlamentben.
Emlékezetes volt a 2020 októberi parlamenti ülés is, amikor is Jakab egy zsák krumplit akart odaadni a miniszterelnöknek, mondván Koncz Zsófia képviselő a körzetében édesapja váratlan halála miatt kiírt időközi választás során ingyen krumplival és konzervvel győzött. Jakab végül nem tudta átadni a hálós burgonyát, mert ebben megakadályozták, a miniszterelnök válaszában kifejtette, hogy a Jakab által előadott színdarab szánalmas.
Remélem, a krumpliért fizettek, ha már a varrónőket elfelejtették kifizetni. (…) Önök két dolgot nem tudnak: nyerni és veszíteni”
– üzente Jakabnak a miniszterelnök. Ezért az akcióért Jakab Pétert a házelnök 4,4 millió forintra büntette. Jakabot ez sem tántorította el, alig fél évvel később ficsúrnak nevezte Kövér Lászlót és a fideszes képviselőket a parlamentben. Ezért a mutatványért Jakab egy 9,6 milliós büntetést kapott.
Nem kevés pénzt adott vissza az államnak Tordai Bence korábbi párbeszédes képviselő, miután mobiltelefonnal közvetítette, hogy odamegy Varga Mihály akkori pénzügyminiszterhez, hogy számonkérje. Mivel a tárcavezető szerint az ellenzéki politikus akadályozta a munkavégzésben és provokációnak titulálta az akciót, várható volt, hogy ezért büntetés jár. Kövér László végül 8,2 millióra büntette a korábbi párbeszédest.
Legalább verekedés még nem volt
Bár botrányosnak titulálhatóak a fentebbi esetek, korántsem állunk olyan rosszul, mint más, akár környékbeli államok. A sokak által teljesen tévesen a fejlett nyugathoz sorolt Ukrajnában rendszeresnek mondhatóak a képviselők közötti erőszakos cselekmények. 2015 decemberében például hatalmas tömegverekedést tört ki a kijevi törvényhozás épületében, miután Oleh Barna egy csokor rózsát vitt Arszenyij Jacenyuk korábbi miniszterelnöknek, majd őt az altesténél fogva megpróbálta elrángatni a mikrofontól. Nem kellett sok, bár az akkori kormányfő nem ült fel a provokációnak, más politikusok igen és repkedtek is a pofonok.
Grúziában is volt ám verekedés: a nagy port kavart külföldi befolyással kapcsolatos vita során helyi ellenzéki képviselők a kamerák kereszttüzében estek neki a kormánypárti politikusoknak tavaly tavasszal.
A következő videó címe akár lehetne „öltönyben ököllel” is, egészen szürreális jelenetek játszódtak le 2016 tavaszán a török parlamentben, amikor is egy elszabadult vita után az asztalokon átugorva estek egymásnak a képviselők:
A szerbek sem kivételek, a tavaly novemberi, 15 halálos áldozattal járó újvidéki tragédia miatt tartott parlamenti ülés során úgy elszabadultak az indulatok, hogy csak úgy repkedtek a pofonok.
És ha valaki azt hinné, hogy tőlünk nyugatabbra nem történik ilyen, mutatnám, mi volt nyolc hónapja Olaszországban:
Összegezve tehát bár leszerepelt a honi ellenzék agresszióból és primitívségből, annyira rosszul azért mégsem állunk, reméljük, így is marad, mert az mindennek az alja, mikor azok az emberek, akiknek példát kéne mutatniuk, épp egymást verik agyba-főbe.
A beszélgetés alig 48 órával azután történt, hogy az amerikai elnök és J.D. Vance alelnök heves szócsatát vívott az Ovális Irodában Volodimir Zelenszkijjel.
Egyre nagyobb és halálosabb veszélyt jelentenek a szintetikus szerek, mint a varázsdohány, herbál, fólia – csupa párszáz forintos méreg, ami tönkreteszi a testet és lelket, kifacsarja a fiatalokat.
Egy katona 4000 dollárt sem sajnált volna, hogy egy biztonságosabb egységhez kerüljön.
p
0
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 9 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
herden100
2025. március 03. 11:40
ORBÁN VIKTOR EGY ÁLLAMFÉRFI.
NEM AKARJA HÁBORÚBA VINNI AZ ORSZÁGUNKAT.
TE AKARSZ HÁBORÚZNI ???
AKARSSZ HÁBORÚZNI OROSZORSZÁGGAL???
AKARSZ???
🌼🌼🌼
ORBÁN: "Őt órát tárgyaltak Putyinnal":
m.youtube.com/watch?v=Iqu0jzgmmWU&pp=ygUnT3Jiw6FuIHZpa3RvciBlbHRpdGtvbHQgaMOpdCBwZXJjIG9yb3N6
🕊️🗽🤍
youtu.be/tpiX9m9bMkY?si=vrGTpu5WEYm5gjz9
🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
IRODALOM:
m.youtube.com/watch?v=AuYX9fXlSt0&t=304s&pp=ygUKUHV0eWluIGJiYw%3D%3D
www.klubradio.hu/adasok/van-atomfegyvere-europanak-amerikaval-szemben-150726
iranyitok.fandom.com/hu/wiki/FED
mek.niif.hu/06800/06897/html/0303.htm
bokor csicskás picsog és sírdogál, mert bántják a messiást, a szentet… aki lehetővé teszi számukra a közpénzek cselédsajtóba csatornázását… annyit lopott az orbán-klán, hogy már muszáj éjjel-nappal (minden hullámhosszon) hazudni… erre tartják a bokor-féléket, kis pénzzel is beérik…