Drogprevenciós roadshow indul áprilistól

2025. március 27. 19:46

Az idei évben a Matthias Corvinus Collegium valamennyi anyaországi és határontúli intézményében tart drogokkal kapcsolatos előadást a Drogkutató Intézet.

2025. március 27. 19:46
null

Hatalmas érdeklődés övezte a március 20-án megrendezett Drogügyi Csúcskonferenciát, amelyen a szakmai jeles képviselői, a társterületek szakértői, diákok, civil szervezetek képviselői és egyéb érdeklődők is részt vettek. 

Az esemény célja az volt, hogy átfogó képet adjon a kábítószer-használat jelenlegi helyzetéről, valamint a prevenciós stratégiákról, amelyeket társadalmi összefogással, valamint az oktatási intézmények együttműködésével lehet megerősíteni.

A konferencián elhangzott előadások és kerekasztal-beszélgetések során kiderült, 

hogy hatalmas igény van a drogprevencióval kapcsolatos edukációs kezdeményezésekre, valamint a társadalom felnőtt tagjai mellett az ifjúság aktív bevonására. 

Erre a megnövekedett igényre reagálva a Drogkutató Intézet közleményében bejelentette, hogy 2025 áprilisától egy éves, drogprevenciós road show-t indít az MCC (Mathias Corvinus Collegium) összes magyarországi és határon túli intézményében.

Drogprevenciós road show: Egy év a tudatosság jegyében

A road show során az MCC intézményeiben szervezett rendezvényeken nemcsak a tanárok és diákok vehetnek részt, hanem az adott vármegye minden érdeklődő polgára is. A program célja, hogy közérthető és hiteles formában mutassuk be a kábítószerek veszélyeit, valamint lehetőséget teremtsen interaktív beszélgetésre a jelenlévőkkel.

Az eseménysorozat minden állomásán elhangzó szakmai előadás egyik legfontosabb eleme a fiatalok bevonása, 

hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kortársak közötti kommunikáció hatékony eszköz lehet a megelőzésben.

Együtt a tudatos jövőért

A Drogkutató Intézet és az MCC közös célja, hogy a fiatalok és szüleik, valamint az oktatási szakemberek olyan eszközöket kapjanak a kezükbe, amelyek segítik a drogprevenciós tudatosság erősítését. Az eseménysorozat hozzájárulhat ahhoz, hogy a közösségek megerősödjenek, 

és hosszútávon is fenntartható, hatékony megoldások szülessenek a kábítószer-használat megelőzésére.

A drogprevenciós road show részletes programját és annak kezdési időpontjait, valamint a határon túli helyszínekkel kapcsolatos információkat a következő hetekben hozzák nyilvánosságra a szervezők, melyeknek a végső időpontjai a Drogkutató honlapján lesznek elérhetőek. 

A hazai tervezett időpontok és helyszínek:

Eger: 04.11.

Pécs: 04.23.

Kaposvár: 04.24.

Révfülöp: 05.05.

Veszprém: 05.06.

Székesfehérvár: 05.13.

Debrecen: 05.20.

Nyíregyháza: 05.21.

Szeged: 09.03.

Kecskemét: 09.04.

Zalaegerszeg: 09.16.

Szombathely: 09.17.

Békéscsaba: 09.29.

Győr: 10.08.

Szekszárd: 10.16.

Szolnok: 10.22.

Miskolc: 10.29.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Velenczei Szabolcs

Drogkutató Intézet

Idézőjel

A modell sikerének ellenére a Magyarországon történő bevezetés számos kihívást rejt magában.

Nyitókép: Patrick T. Fallon / AFP

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balika
2025. március 28. 14:11
Megéhezett a Körtisz…😂😂😂
ruszkiland
2025. március 28. 13:06 Szerkesztve
10 év késéssel, bravo, fideszkormány. háttps://www.youtube.com/watch?v=s_7qm1OIxkg Először az iskolákból próbálják meg kiírtani a drogot, ja de hogyan is? Mikor tanárhiány, szakemberhiány? EÜ, oktatás, rendőrség egy vicc?Sok sikert, aztán csodálkoznak, hogy nő a tisza népszerűsége.
mindenOK
2025. március 27. 20:13
belpesten már elkéstek....................
simo-hayha
2025. március 27. 19:55
Révfülöpöt nem értem. Alig van állandó lakosa, az egyetlen disco már évek óta nem működik. A régióban ott van Tapolca, Sümeg, Ajka, Keszthely, Balatonfüred, Balatonalmádi, ahol még élnek fiatalok, vannak középiskolák, szórakozóhelyek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!