A kettéosztott ország

„Jellemző az is, hogy a folyamatos balhéiról, tüntetések széttrombitálásáról, bűncselekmény-gyanúiról, pártafférjairól elhíresült – és ezeken kívül eddig semmit fel nem mutató – Szabó Bálint közel 3 százalékot kapott. Vajon mire? (Miközben egyébként a Munkáspárt, amelyik mögött legalább van egy párt, meg valamilyen ideológia, pusztán 0,3 tizedet.)

A választás látszólag visszahozta a pályára a DK-t, ami megnehezítheti a Tisza dolgát az »egy a tábor egy a zászló« szlogen megvalósítására; ez a megosztottság a Fidesznek kedvezne. Másrészt az is kiderült, hogy az összegyurcsányozódás már nem feltétlenül taszító, hiszen Gyurcsány jelöltje mögé beállt a teljes O1G-ellenzék. Ha tehát 2026-ban mindenütt meg tudnak állapodni egyetlen jelöltben a globalista pártok, az nagyon kiélezetté teheti a választást. Itt inkább a két narcisztikus ego-bajnokon múlik, melyikük és mennyire fogja majd vissza magát, mert két dudás nem csak a csárdában, de a politikai térfélen sem fér el.

És ha nem lesz Orbán, minden ugyanígy megy tovább, csak nem kell Orbán képét nézni. Ennek ellenkezőjéről 2002 után meggyőződhettünk. A baloldal egy felfelé ívelő, gyarapodó országot nyolc év alatt teljesen hazavágott. (Az első négyről maguk is elismerték, hogy ők rontották el, utána ráfogták a világválságra, ami csak részben igaz mert az csak 2008 után jött, ráadásul Orbán idejére is esett egy covid – leállt az egész világ, sokkal nagyobb probléma volt, mint a 2008-as, mégis komolyabb megszorítások nélkül túléltük –, majd jött egy háború a szomszédban, azt is kihevertük. Az első orbáni időre is esett egyébként egy délszláv háború, ami mégsem ingatta meg a politikát-gazdaságot.)”

Nyitókép: Mandiner-montázs