„VIGYÁZAT! Matek következik!
Vitézy és Karácsony szerint Rákosrendezőn 8-10 ezer lakást lehetne építeni.
A főpolgármester optimista, senki által meg nem erősített és el nem vállalt, nem is túl ambiciózus célja, hogy a 20%-a ezeknek a lakásoknak legyen megfizethető - tehát 80 százalékuk lehet luxusingatlan (hogy milyen ár szerinte a megfizethető, azt persze nem részletezte).
Ez összesen, barátok közt is, mindössze 1600-2000 lakást jelent. Tehát Karácsony Gergelynek a kezdő alkupozíciója csupán az, hogy 3-5000 budapestinek biztosítson lakhatást Rákosrendezőn.
Ez azért nem túl rózsás főleg, ha mögé nézünk a számoknak. A főváros vállalta, hogy majd 90 milliárd forintot összesen elkölt Rákosrendezőre, tehát 90.000.000.000 forintot költ el arra, hogy még el se kezdjen épülni semmi.
Majd pedig reménykedik benne, hogy a külföldi beruházó biztosítja mindössze 3-5000 budapesti lakhatását.”
Nyitókép:MTI/Koszticsák Szilárd