Nyílt levél Pilhál Tamásnak – szívesen elviszlek Bucsába, hogy a saját szemeddel lásd

„Kedves Tamás!

Bár még nem találkoztunk, de mivel több lejárató cikket is írtál rólam az elmúlt években, ez már-már olyan, mint egy személyes ismeretség… úgyhogy a továbbiakban tegeződni fogok.

Olvastam, amit a Magyar Nemzetben írtál a bucsai mészárlásról, hogy szerinted ez »hamis zászlós« művelet volt, tehát, hogy valójában az ukránok csinálták. 

Nem tudom, miért gondolod így... de a helyzet az, hogy nem. Az orosz hadsereg csinálta. Mostanra lényegében mindent tudunk arról, hogy mi és hogyan történt. Megvan a kronológia, megvannak az érintett alakulatok, megvannak a parancsnokok nevei, megvan a parancsnoki lánc, és megvan majdnem minden áldozat holtteste is. Több száz órányi térfigyelő kamera és drónfelvétel van, vannak tanúk, vannak lehallgatott orosz rádióforgalmazások, vannak hadifogoly-vallomások, éjt nappallá téve dolgoztak az ukrán és nemzetközi törvényszéki orvostani szakértők, stb. Mostanra térképre rakva, percnyi pontossággal lehet tudni, hogy mi történt. Tényleg minden megvan. Rég nincs már semmilyen kérdőjel. (Valójában nem is volt soha, legfeljebb az apró részletekről.)

A legidősebb ismert áldozat a 98 éves Irina Rudenko volt. 1923. március 20-án született és 2022. március 2-án ölték meg. Az egyik legfiatalabb pedig a hétéves kislány, Anasztaszija Scsaszliva, őt két nappal később, március 4-én lőtték agyon. A neve, »scsaszliva« azt jelenti ukránul, hogy »szerencsés«… Az ő emlékművüket látod a két képen (mindkettő saját fotó). 

Nem Bucsa ennek a háborúnak a legnagyobb mészárlása, de ez volt az első olyan, ami nyilvánosságra került. Óriási figyelem irányult rá, az egész háborút meghatározó szimbólummá vált, Ukrajnában is és külföldön is.”

Nyitókép: Facebook/Rácz András