„Lesz-e magyar, ha mi nem leszünk?”

„Ezért vezette be történelmünkben elsőként a népszámlálást, hogy az eredményt nyomon lehessen követni.

Valójában – szemben az állatvilággal, ahol élelembőségben elszaporodnak, rossz körülmények között visszaesnek a populációk – az emberi társadalmaknál a nélkülöző közösségek népesedési statisztikái meredeken emelkednek, a jólétbe belefulladó civilizációk pedig kipusztulnak.

Nem született még egyértelmű válasz arra az abszurditásra, miért nem akarnak gyereket bizonyos népek vagy népcsoportok, holott ez az egyik legerősebb ösztön, a legnagyobb önmegvalósítás, a legjelentősebb örömforrás, a szeretet semmihez sem hasonlítható minőségű megélése.

A magyarság a XX. században kezdett el először fogyni. (Átmeneti nehézségek persze voltak, egy-egy háborús időszak – tatár, török – vagy járvány elmúltával rögtön elindult fölfelé a görbe; sosem a születések csökkenése, hanem a magas halálozási arány okozta a gondot.)

Fekete Gyula első vészjelzései óta próbáljuk megfejteni, mi az oka a csökkenő születésszámoknak, és nem nagyon sikerül. Hiába a gyes bevezetése (némi ideiglenes sikerrel), később a családi adókedvezmények. A lesújtó trend javult kissé, de a demográfiai katasztrófát legfeljebb elodázni tudják.

Nyilván nem anyagi okai vannak, hiszen a szegényebb országok, országon belül a szegényebb emberek vagy a szegényebb korszakok termékenyebbek. Nagyszüleinket, szüleinket sokkal rosszabb körülmények között »vállalták«, bár akkor még nem használták ezt a szót, és talán itt van a kutya elásva: a közbeszéd, s az ebből fakadó közgondolkodás. Azt kellene elérni, hogy össztársadalmi szinten váljon menőséggé, divattá a nagy család, az anyaság felmagasztalása, ne csak bizonyos – elsősorban istenhívő – szubkultúrákban. A kormány gazdasági akciói – gyed, csok, babaváró stb. – dicséretes, de mind a pénzről szólnak, és véleményem szerint nem ez a lényeg. Remek kezdeményezés például Novák Elődék kismama-szépségversenye, amit nem véletlenül bírál olyan hévvel a gyerekellenes tábor. Ezeknek a támadásoknak megvan a pontos forgatókönyve a rosszindulatú vagy irigy feministáktól a ByeAlex-szerű önhitt, narcisztikus alakokon át a hasznos idiótákig, akik folyamatosan a gyereknevelés nehézségeit és »áldozat« jellegét emelik ki – persze csupa dicsérő jószándékkal –, azt a hamis képzetet keltve, mintha az utódok nem az életünket aranyoznák és teljesítenék be, hanem valamiféle sztahanovista verseny fődíjára pályázók munkadarabja volna.”

Nyitókép: Vasárnap.hu/Szennyes Krisztián