Paradise Lost. Ma már csak úgy emlegetik az angol, Halifaxban alakult zenekart, mint a gothic metal stílus alapítói, az 1990-es, most 35 éves debütáló albumuk azonban csak a kezdet volt.
Nick Holmes énekes, Greg Mackintosh gitáros, Aaron Aedy gitáros, Stephen Edmondson gitáros és Matthew Archer biztos nem látta előre a jövőt, mikor együtt megalakították a Paradise Lost zenekart, mely nevét a John Milton angol költő 1667-ben írt Az elveszett paradicsom című művéről kapta. Első három demójukat követte az 1990-es debütáló nagylemez, a Lost Paradise, majd a csapat szinte egyből elkészítette a formáció második albumát, az 1991-es Gothic lemezt, amely
lényegében a My Dying Bride és az Anathema zenekarok munkásságával együtt egy új stílus, a doom és death műfajokból továbbgondolt gothic metal megteremtőjévé vált.
És ugyan a Gothic, az 1992-es Shades of God, vagy éppen az 1993-as Icon minden szempontból jelentőségteljesebb, fontosabb album, hiszen ezek kövezték ki a gothic metal útját, hogy aztán az 1995-ös Draconian Timesszal egy jó 10 évnyi slágeresebb, lazább időszak vegye kezdetét (csúcsán az 1999-es, már-már Depeche Mode-szintű Hosttal), nem lehet elmenni a tény mellett, hogy a később a gyökereihez visszatérő zenekar 1990-ben már az első albumával egy olyan karrier kiépítésébe kezdett bele, mely zenekarok százaira és zenehallgatók millióira lett hatással.
Az 1990. február 5.-én, a Peaceville Records gondozásában megjelent albumon a gothic stílusnak még alig lehetett érezni a születését, bár a 9 dallal kiadott lemez már sok szempontból elütött az általában jellemző, gyorsabb és pusztítóbb death-doom albumoktól. Sőt, maga a brit képregényes (Hellboy, Judge Dredd, Pókember), Duncan Fegredo által készített albumborító is erősen eltért a műfajra jellemző borítóktól,
hiszen a végeredmény kis túlzással inkább illett volna egy sci-fi death metal bandához, mint amilyen a Nocturnus volt az akkoriban megjelent, kifejezetten forradalmi The Key nagylemezzel.
Ezt is ajánljuk a témában
Sok jó ember kis helyen is elfér, tartja a mondás, amit most már azzal is kiegészíthetünk, hogy ugyanazon a kis helyen akár több kult banda is megfér egymás és a jó emberek mellett.
A zene természetesen ellensúlyozta ezt a sci-fi hatást, hiszen Nick Holmesék zenekarától mi sem állt volna akkor távolabb. A nihilista, beforduló, időnként vallásellenes, kimondottan lázadó jellegű szövegeket vaskos gitárriffek kísérték, így például már az intró után induló első dalban, a Deadly Inner Sense-ben nagyon hangulatos leállások és riffelések kísérik az ekkor még nyers hörgést produkáló Nick Holmest. Ki gondolta volna, hogy a frontember évekkel később már olyan dalokat és refréneket énekel, mint a True Belief, a Forever Failure vagy a Say Just Words.
A Lost Paradise, bár még inkább a nyers és zajosabb doom-death vonalat erősítette, DNS-ében már megtalálható volt mindaz, ami egy évvel később a Gothic albumot jellemezte, majd a Shades of God-ot annyira naggyá tette. A Paradise Lost dal gitártémái, a Breeding Fear női éneke mind előfutárként szolgáltak valamihez, ami felé a zenekar már talán tudattalanul is úton volt. Sokan pont emiatt a nyers erő és a kiforratlan kezdeti stílus miatt szeretik úgy a debütáló lemezt.
Hogy a Lost Paradise kevésbé stílusteremtő, mint a Gothic és a Shades of God, az egyértelmű, viszont már itt is találni olyan stílusjegyeket, amik miatt a lemez érdemeit és jelentőségét nem lehet elvitatni. A Gothic aztán ezt az irányvonalat tette egyértelműbbé és a női énekkel teátrálisabbá, többek között olyan nagy sikert elért bandáknak táptalajul szolgálva, mint a Theatre of Tragedy vagy ezzel közvetett módon a Nightwish.
A Shades of God ezt az elszállósabb zenei világot rángatta némileg vissza a földre, hogy a gótikus hatás inkább a gitártémák és lassulások doomosabb vonalán keresztül legyen jellemző a zenekar számaira.
Ezt is ajánljuk a témában
Három bomba robbant, de az európai pusztítók voltak a legkegyetlenebbek, mikor kivégezték a csoportokba verődött tömeget.
Mint említettem, az Icon lemez, a népszerűsége miatt érthető módon egy populárisabb irányba vitte el a Paradise Lost következő évtizedét, ami viszont a 2000-es évek második felére visszatalált a keményebb, időnként hörgős vonalhoz, sőt azóta még részben komolyzenei, nagyzenekarral feljátszott dalok is születtek. Összességében azonban érezni lehetett, hogy valahol a Shades of God és Icon környéke lehetett az az időszak, amelyben a Paradise Lost igazán önmagára lelt, és amikor olyan „slágerek” születtek, mint az As I Die.
35 éves lett a gothic metal egyik úttörőjének debütáló albuma
A Paradise Lost kifejezetten aktív zenekar. Utoljára 2023-ban jelent meg az Icon 30, amely a nagysikerű album újra felvett változata a kerek születésnap alkalmából, de még abban az évben szóba került, hogy a csapat már dolgozik a 2020-as Obsidian folytatásán. Sőt, időközben Greg Mackintosh és Nick Holmes egy másik zenekar, a Host képében a Depeche Mode-osabb vonalat is tovább vitte.
Összességében kifejezetten izgalmas és jelentős bandáról van szó, amely, ha nem is egyedül, de egy teljes műfajt teremtett. Vallásellenes felhangjai és egy-egy lemez durva megszólalása miatt nem mindenkinek ajánlott, de aki ezt helyén tudja kezelni, azt érhetik meglepetések a lassan 20 albumnyi életműből.
Nyitókép: Paradise Lost
A hit alapvetően minden emberben ott él – válaszolta az album szövegírója. Mi abszolút egyetértünk vele, húsvét előtt pedig különösen jólesik a Kell az ima.
Lucifer örökségével indítottak, majd rájöttek, hogy rossz nevet választottak, eldobták speed-thrash gyökereiket, hogy végül nagyzenekarral is dolgozzanak.
Az internetes szinkron adatbázis adatai szerint közel nyolcezer produkcióban hallhatjuk őt.
Tíz esztendeje zajlott le a mészárlás Yharnamban, amely sokak számára meghatározóvá vált. De annyira, hogy külön közösségi oldal foglalkozik azzal, hogy a Bloodborne még mindig falak mögé van zárva.
Az ókori népek mitológiája tele van erőszakkal, fájdalommal és könnyel, általában mégis odáig vagyunk érte. 20 éve egy amerikai alkotó jóvoltából pont ezért született meg a God of War.
2022-ben derült ki betegsége, a filmiparból is visszavonult, de még ma, 70 évesen is John McClane-ként, simlisként vagy a halottlátó fiú pszichológusaként gondol rá mindenki.
Ennyit Joe Biden kormányzatának hitelességéről.
Az Orbán-gyűlölet új szintjét taglalta a brüsszeli lap.
