Antialkoholista magyar plakát az 1900-as évek elejéről – de miért egy amerikai albumban kell keresnünk? (VIDEÓ)

2025. február 10. 16:28

Száz évnél csak kicsivel többet kell visszamennünk az időben ahhoz, hogy lássuk, ahogy a keresztény-nemzeti oldal fellép az alkohol káros hatásaival szemben. Ennek emlékét látjuk a Beautiful Macabre albumban.

2025. február 10. 16:28
Böjtös Gábor
Böjtös Gábor

Aztán a Beautiful Macabre által is bemutatott mozgalom után csak kicsivel több mint 50 év kellett ahhoz, hogy ezt a szellemi és lelki küzdelmet a kommunizmus és a szocializmus leverje, helyét és emlékét pedig vörös sóval hintse be, ezzel még ma is felfoghatatlan károkat okozva. Persze hiba lenne csak és kizárólag az elvtársi filozófiára fogni mindazt a kártékony hatásmechanizmust, amivel az alkohol és az alkoholizmus megfertőzte a nemzetet – elég a demokráciában piedesztálra emelt szórakozóhelyeket és bulinegyedeket belevenni a képletbe.

Beautiful Macabre
Beautiful Macabre

De az is tény, hogy az 1900-as évek elején még volt némi ellenszél, ahogy a polgári és a nemzeti erők mertek szembefordulni az iparként működő alkoholkereskedelemmel és persze -fogyasztással szemben.

Legalábbis erre enged következtetni a körösszegi és adorjáni gróf, Csáky Albin (1841–1912), vallás- és közoktatásügyi miniszter felesége, Csáky Albinné által, az akkori Általános Közjótékonysági Egyesület részére felhasznált két 1912-es plakáthirdetés, melyekre egy Kickstartert megjárt, közösségi gyűjtésben elkészült, Beautiful Macabre című kötetben bukkantam rá. Számos nemzetközi, obskúrus plakát mellett, némileg félrevezető koncepcióval.

Ezt is ajánljuk a témában

Míg a halál el nem választ

Kickstarteren, 2024 szeptemberében, egy sikeres közösségi gyűjtés mellett zajlott le az a kampány, amely lehetővé tette a korábban villámgyorsan elfogyott Beautiful Macabre második kiadásának elkészítését. A szerző, Thomas Negovan, a családi vállalkozásként működő Century Guild alapítója „hátborzongatóan romantikus” jelzővel illette az albumot, amely az 1860-as évektől az 1980-as évekig készült ritka és hátborzongató alkotások gyűjteménye – a szecessziótól a pszichedelikus művészetig.

Küldetésünk, hogy kevésbé ismert, de fontos művészek obskúrus alkotásait népszerűsítsük, és hogy ezeket a ritka képeket és lenyűgöző történetüket a következő generáció szívébe, elméjébe és könyvtáraiba is eljuttassuk.”

 – Thomas Negovan

Beautiful Macabre
Beautiful Macabre

Elmondása szerint a szerző már 25 éve gyűjti lelkesen a 19. század végi és 20. század eleji különös, misztikus és sötét romantikus plakátokat: izgalmas kabarék, némafilmek, gótikus színházi produkciók, horrorfilmek és misztikus irodalmi művek hirdetéseit, vagy éppen a különleges és hátborzongató események szülte propagandát. Thomas minden egyes ritka darabot, amely a kezébe került, gondosan lefényképezett és színkorrigált, ezzel biztosítva azt, hogy a képet egy napon megoszthassa a világgal.

A válogatás pedig azért is különleges, mert a képek többsége nem érhető el az interneten, és a könyvben szereplő plakátok és egyéb anyagok közül sok az egyetlen ismert példánya az adott műnek.

Ezt is ajánljuk a témában

Így kerülhet elénk az 1868-as párizsi Palais Garnier Hamlet-bemutatójának különleges posztere; a francia Le Nom Fatal és a Le Reforme lapok grafikus erőszakban tobzódó hirdetése; a gyermekhalálra figyelmeztető, 1910-es, francia kép; vagy éppen az 1921-es svájci hirdetmény, ami a kommunizmus közelségét vörös patkányok érkezésével szemlélteti. De többek között a Nagy Háború alatt elterjedt betegségekre (tuberkulózis, kolera, szifilisz) figyelmeztető plakátokat is találunk az albumban, sőt az utolsó oldalakon horrorfilmes poszterekbe is belefuthatunk. Persze minden kép mellett olvashatunk némi információt is annak születéséről.

Beautiful Macabre: Bíró Mihály művei
Beautiful Macabre: Bíró Mihály művei

Világ antialkoholistái, egyesüljetek!

Számunkra a legfontosabb annak a Bíró (a könyv szerint Biró) Mihálynak a két műve, aki elsősorban politikai plakátokat készített a szociáldemokrata párt részére, kifejezetten vörös színekben, ezzel közben a magyar politikai plakátművészet megteremtőjévé és legjelentősebb képviselőjévé válva – és akinek műveit akár még ma is felhasználják, mint például a német dallamos death-black metal banda, a Kanonenfieber, a Menschenmühle albummal. Mégis, Bíró 1912-ben, a már 1908 májusától alkoholmentes éttermek létrehozását elhatározó Csáky Albinné elnökségével működő Általános Közjótékonysági Egyesület kérésére két plakátot is készített, amivel az alkohol elleni harcot támogatta.

Az alkohol méreg, öl, butít, nyomorba dönt!” – mondja az egyik szövege, míg a másikon az „Óvakodjunk mindennemű szeszes italtól, veszedelmes az mind!” felirat olvasható.

Ezt is ajánljuk a témában

Persze értelemszerűen mindegyik plakáton jelen van a koponyás, fekete köpenyes halál figurája, ezzel illeszkedve a Beautiful Macabre koncepciójához, számunkra azonban egyértelműen sokkal nagyobb értékkel bír ez a két alkotás, mint a legtöbb nemzetközi támogató számára. Amellett ugyanis, hogy hazai plakátokról van szó, ezek valahol mindazt az eszmét éltetik, amit a szocializmus teljesen kivéreztetett és évtizedekre elnyomott azért, hogy könnyen irányítható munkásokat termeljen ki. Éppen ezért szomorú, hogy ennek a vonalnak a felélesztése magasabb szinteken nemhogy nem merült fel, de pálinkával még sikerült rá is erősíteni.  

Beautiful Macabre

És valóban „beautiful”, avagy szép/gyönyörű a Negovan kiadásában megjelent keményfedeles kötet, melynek gyűjtői változata mindössze 250, sorszámozott példányban készült el, vászonba csomagolt, fóliával bélyegzett kemény tokba csomagolva, a tokon Bernhard Pankok, 1896-os, dombornyomott Szfinxmoly-illusztrációjával. Rendkívül igényes, magas felbontású képekkel és valóban ritkaságokkal teli albumról van szó, ami az érdekességek és a plakátművészet kedvelői számára válhat a gyűjteményben kuriózummá – Bíró Mihály két műve már csak hab a tortán.    

Nyitókép: Böjtös Gábor

 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
you-brought-2-too-many
2025. február 10. 21:11
Manapság már könnyebb a helyzet : elég egy Gyurcsány vagy Tiszaros vezír plakátot mutatni s mindenki látja a beteges alkoholizálás hova vezet.
mi-egy-nagy-vibralo-tojast-hasznalunk-2
2025. február 10. 19:01
jaaajjj... hát nekem most esett csak le, hogy ki is kend... tudtam, hogy ismerős valahonnét.. 'Martin' hű fegyverhordozója :)))
T. Péter
2025. február 10. 17:37 Szerkesztve
(3) Hogy miért egy amerikai albumban kell keresned, arra talán te jobb választ tudnál adni. Biró plakátja könnyen elérhető, a neten is ezernyi helyen látható, az OSZK-ban magától értetődően megvan. Cikkek is születtek már a témában, találomra egy, ami rögtön szembejött: 24.hu/tudomany/2019/06/01/alkohol-alkoholtilalom-szesztilalom-alkoholizmus/, ami egy kicsit alaposabb történeti kitekintésbe helyezi a dolgot, mint a tiéd. Azzal együtt, hogy bizony az előző századfordulón nemcsak az az egy, hanem számos társadalmi kezdeményezés, egyesület, liga, mifene volt az antialkoholizmus témakörében. És, sajnos, pironkodva bár, de meg kell jegyezni, hogy ezek mögött igen gyakran, nem csak, de talán még többségben is pont szocdemek voltak. Mint ahogy azt is, hogy — bár ennek ellenére nem fogjuk jobb szemmel nézni a Tanácsköztársaságot általában —, de ettől még az is igaz, hogy ők vezették be azonnal a komplett alkoholtilalmat.
T. Péter
2025. február 10. 17:16 Szerkesztve
(2) És tegyük még hozzá a többit is. Szőrmentén megemlíted, de azért elkerülöd, hogy Biró Mihály sok minden egyéb mellett a kalapácsos vörös ember megalkotója is. Sőt, ha már a témánál vagyunk, az Unicumnak is készített ám plakátot (asszem, pont a vízből kiemelkedő ikonikus alak nem az övé, erre még rákeresek, de szinte mindegy). Szóval, az a kis gondolatmenet, hogy mert egy grófhoz köthető szervezetnek _is_ csinált egy plakátot, még édeskevésnél is kevesebb ahhoz a politikai kisajátításhoz, amit voltál szíves megkísérelni. Szóval, szerintem maradjunk inkább abban, hogy bár a szocializmusnak és a kommunizmusnak irdatlan sokat a szemére lehet vetni, nem utolsósorban kioltott életek millióiban is, de _pünkt_ az alkoholizmust nem kell rájuk tolni. A szovjetek pont ugyanúgy folyamatos ellenkampányban voltak a saját alkoholizmusukkal (egyébként igen sok plakát is született róla, jók is vannak köztük, érdemes lenne inkább rákeresned a neten), mint ahogy nálunk is volt ilyesmi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!