Hazudni mindenek felett

Magyar kitűnő showman, minden gátlás alól felszabadított, az erkölcs terhétől sem korlátozott, hipomán figura, ám műveltnek vagy akár okosnak semmiképp sem mondható.

Nicholas Tate szerint amelyik fiatal lelkesedik a tárgyért, amit tanítani fog, az a lehető legjobb úton halad.

Nicholas Tate oktatáspolitikus az MCC legjobb középiskolákat díjazó díjátadó-gáláján beszédében többek között azokhoz a fiatalokhoz szólt, akik tanári pályára készülnek. Elsősorban azokhoz, akik középiskolai tanárok szeretnének lenni. A Mathias Corvinus Collegiam közösségi oldalán megosztotta a rövid beszédrészletet, ami minden pályaválasztás előtt álló, vagy pályakezdő fiatal számára inspiráló lehet.
Azt tanácsolta, az válassza a tanári pályát, aki kész maga is folyamatosan tanulni.
„Olyan szakot válassz, amelyet te magad is hajlandó vagy egész életedben tanulmányozni” – hívta fel a fiatalok figyelmét, mert szerinte az a legjobb, ha a tanár is lelkesedik a tantárgyért, amit oktat, és ezt a lelkesedést a diákoknak is át tudja adni.
„Ha így van, ez a lehető legjobb döntés, amit hozhatsz”
– mondta útravalóul.
Nyitókép: MCC