Mráz szerint a magyar állam korrupció elleni küzdelme sokkal jobb, mint amit a Transparency állít, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy sosem lesz olyan, hogy letehetjük a lantot, hiszen ez egy újra és újra kinövő probléma, ami ellen minden államapparátusnak küzdenie kell. „A magyar állam minden tőle telhetőt megtesz, nagyon sok sikertörténet van” – jegyezte meg, majd arra is emlékeztetett,
hogy még Ligetiék is elismerték, hogy az elmúlt 14 évben az egészségügyi- és közigazgatási korrupció megszűnt itthon.
Ligeti szerint ebben ott van a sunyiság, hogy ami ellen a hatalom fel akar lépni, azt meg is teszi, de a rendszerszintű korrupció, az uniós pénzek ellopása vagy az oligarchák ellen nem tesz.
Az adás végén Rónai Egon megjegyezte, hogy tulajdonképpen semmiben nem sikerült egyetértenie a feleknek,
ezalatt pedig Ligeti Miklós összefirkálta Mráz Ágoston Sámuelék tanulmányának címét.