Bödőcs Tibor falujában is toronymagasan nyert a Fidesz
A humorista beleállt a kampányba az ellenzék oldalán, Búcsúszentlászlón meg leszavaztak a Fideszre.
A humoristák jól megélnek abból, hogy a politikusokat gúnyolják, az viszont nagy kérdés, mekkora a hatásuk a közvéleményre.
Az utóbbi napokban két ismert humoristát alaposan kiosztott két jobboldali, konzervatív újságíró. Fábry Sándorról Bayer Zsolt írt néhány keresetlen mondatot: „Ön, Fábry úr, minden évben ott púposkodik közöttünk Kötcsén, beb...va hülyeségeket beszél, végtelenül nagyképű és arrogáns, miközben a teljesítménye úgy tíz éve egyenlő a nullával”.
A publicista hozzátette, hogy amióta a Fidesz kormányon van Fábry egyszer sem állt ki mellettük egyetlen ügyben sem. Majd azzal folytatta, valószínűleg nem volt rá ideje, hiszen nem kis feladat azt a két és fél milliárdot felvenni és elkölteni.
„De úgy tűnik, gyorsan fogy a pénz, mert ön, Fábry úr, a Kossuth-díjat is inkább a pénz miatt szeretné annyira, igaz?” – jegyezte meg Bayer.
Bödőcs Tiborba pedig Bencsik Gábor szállt bele a humorista YouTube-ra feltett előzetese kapcsán. A publicista azt írta, döbbenetesen ócska, színvonaltalan, viszont hajmeresztően bunkó.
Az egész produkció semmi más, mint annak a közönségigénynek a kiszolgálása, hogy valaki nyilvánosan bunkó sértéseket vagdosson fideszes politikusok fejéhez.
Ugyanakkor Bencsik belátja, van ilyen igény, ebből fényesen meg is lehet élni (és csókoltatja a diktatúrázókat), de állítja, hogy a humorhoz nincs köze.
Bödőcs ebben a rövid videófelvételben is elsősorban Orbán Viktort parodizálja rendkívül gúnyosan. Mostantól azonban már türk basának hívja, mondván, a „kicsi” szót ellopták tőle; nyilván arra utalt, hogy Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója ezzel az állandósult jelzővel illeti Magyar Pétert.
A humorista nem kímélte Donald Trumpot sem, a megválasztott amerikai elnököt szőke Torgyánnak nevezte a műsorában. Ám ahogy megismertük a már elhunyt kisgazdapárti politikust, ő ezt valószínűleg nagy megtiszteltetésnek vette volna.
Bödőcs egyébként meglehetősen jól megél az előadásaiból, könyveiből. A 2007-ben alapított és a nevét viselő cégének 2023-as pénzügyi beszámolója szerint a bt. bevételei két évvel ezelőtt csaknem 231 millió forintot értek el, az adózott eredménye pedig mintegy 204 millió forint volt, a taggyűlés 151 millió forint osztalék kifizetéséről döntött.
Ugyanakkor azt, hogy a humorista tevékenységének mekkora a politikai hatása, nyilván nehéz felmérni, de ez felettébb érdekes, hogy az előző parlamenti választáson Bödőcs sokat emlegetett falujában is toronymagasan nyert a Fidesz. Búcsúszentlászlón a kormánypárti jelölt 61,07, míg az ellenzéki politikus 28,91 százalékot kapott.
Ezt is ajánljuk a témában
A humorista beleállt a kampányba az ellenzék oldalán, Búcsúszentlászlón meg leszavaztak a Fideszre.
Kapcsolódó vélemény
Annak a közönségigénynek a kiszolgálása, hogy valaki nyilvánosan bunkó sértéseket vagdosson fideszes politikusok fejéhez.
Ezt is ajánljuk a témában
A publicista úgy véli, amióta a Fidesz kormányon van, Fábry egyszer sem állt ki mellettük egyetlen ügyben sem.
Nyitókép: Ficsor Márton