Nem bírt magával a Teréz körúti robbantó (VIDEÓ)

2025. január 08. 19:33

Az életfogytiglani fegyházbüntetését töltő férfi brutálisan megverte zárkatársát a Váci Fegyház és Börtönben.

2025. január 08. 19:33
null

Szigorú biztonsági intézkedések közepette, kéz- és lábbilincsben kísérték be a büntetés-végrehajtás maszkot viselő kommandósai szerda reggel a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalótermébe azt a rabruhás férfit, aki már 2016. október 19. óta tölti börtönbüntetését – számolt be a Blikk

Ő nem más, mint a Teréz körúti robbantó,

aki a jogerős ítélet szerint 2016. szeptember 24-én, egy hónappal az elfogása előtt, pokolgépet robbantott a főváros VI. kerületében. A merénylet célja az volt, hogy két járőr fegyverét megszerezze, miközben életveszélyesen megsebesítette őket. Az akció után e-mailben egymillió eurót követelt a Belügyminisztériumtól, hogy ne hajtson végre további robbantásokat.

P. László Gergely az elmúlt nyolc évben sem tanúsított jó magaviseletet: többször is konfliktusba keveredett rabtársaival és börtönőrökkel. Most azért kellett bíróság elé állnia, mert 2021. július 5-én brutálisan megverte zárkatársát a Váci Fegyház és Börtönben. A férfit 2019-ben jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték, és legkorábban 30 év múlva szabadulhatna feltételesen, ám azóta elkövetett szabályszegései miatt ez az időszak várhatóan meghosszabbodik.

A verekedést ide kattintva tudja megtekinteni

Nyitókép: Knap Zoltán / blikk.hu

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2025. január 09. 04:22 Szerkesztve
Pap László Gergely családja a zalai Karmacs széli. Apja Pap László 2010 -2011 ig volt polgármester. Válás után jött Taksonyból a gyerekekkel,. Új feleséget itt talált.A fater elég fura. Az új anya fűtetlen lakásban nevelte a gyerekeket. 2016. szept. 24-én, volt a robbantás, Bp. VI. kerületében, két járőr fegyverének megszerzése okán és életveszélyesen megsebesítve őket. Majd e-mailben egymillió eurót követelt a BM-től, hogy ne ismételjen. (IP cím-ről perdöntő, hogy az köthető volt-e Paphoz) - Magyar, vidéki, addig priusz nélküli. - Keszthelyen kapták el, nem állt ellen. - Panasszal élt a gyanúsítás, az őrizetbe vétel ellen. - Nem tett vallomást. - Vizsgálták a beszámíthatóságát. - Kb. ezer bejelentést jött, de nem fizették ki a 10 milliós fejpénzt, mert saját felderítés után fogták el. (?) A megtagadott perújrafelvétel alapja eljárástechnikai és nem kis bírói hiba. (!) Büntetőperben nem biztosította az utolsó szó j o g á t. (!) Így lett életfogytos. No komment.
nemecsek-3
2025. január 09. 00:45
Akkor most egy 140 kilós cigánycsávóval kell a maradék idöre összezárni
2025. január 08. 22:31 Szerkesztve
Hagyták, hogy befejezze a cselekményt , nem szakították félbe. Gondolták, hátha elintézik egymást? A másikat a film alapján ájultra verte. Nagyon figyelhetik őket, ha ez így megtörténhetett,
moralisfoleny
2025. január 08. 21:22 Szerkesztve
Paranoid skizofrénnek tűnnik. A gond hogyha valóban az, akkor miért ítélték el egyáltalán? De ha már nem kezelik, akkor mégis mit várnak attól, hogy bárkit betesznek mellé a zárkába? El kell zárni a csávót, de talán kezelni is kéne. "Az egész egy hajszálnyit meg van hamisítva, mintha egy víz alatti felvétel lenne. Látok arctorzulásokat a tévében, szellemképeket, felpuffadnak és bebandzsítanak az emberek és ezt a trükköt használják ki. Ahogy a politikus Magyar Péter megmondta, van ez a digitális hamisítás. Mindent meg tudnak hamisítani. Egy kicsit lassú a felfogásom, az egész felvételt nem tudom átlátni – reagált zavarosan a felvételre P. László Gergely. – Farkasszemet néztem, megijedtem tőle, féltettem saját magam és akkor beelőztem. Belenéztem a szemébe és beszélni akartam vele. Akkor láttam, hogy el fog durranni, ettől nagyon megijedtem és beindultam hirtelen – adott magyarázatot a tettére."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!