Felkapta a világ – egyetlen mondattal felrobbantotta a netet Orbán Viktor

2025. január 11. 08:27

A magyar kormányfő indiai nyaralása felkeltette a nemzetközi sajtó figyelmét is.

2025. január 11. 08:27

Orbán Viktor januárig közepéig Indiában nyaral, amiről korábban a magyar sajtónak is nyilatkozott. Az egyik mondata láthatóan elnyerte a helyiek tetszését, és elkezdett terjedni a külföldi sajtóban.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

A kormányfő indiai tartózkodása során egy interjút is adott, amelynek végén arról kérdezték, hogy ajánlaná-e az országot másoknak is kikapcsolódásra. Orbán Viktor erre azt válaszolta:

India nem arról híres, hogy turistaparadicsom lenne. Aki luxusra vágyik, menjen inkább egy osztrák síparadicsomba vagy a Bahamákra. Akit a kultúra érdekel, jöjjön Indiába!”

A kijelentésre a külföldiek is felkapták a fejüket. Elsőként Sidhant Sibal, a WION News angol nyelvű indiai hírcsatorna külpolitikai szerkesztője volt, aki felfigyelt a mondatra, és csütörtök reggel szó szerint idézte a kultúráról szóló részt az X-en közzétett bejegyzésben.

Csütörtök reggel óta több indiai lap is külön cikket szentelt a mondatnak, és volt olyan blog is, ahol külön közösségi médiás tartalmat gyártottak a miniszterelnök mondataiból, amelyben nemcsak a kultúráról szóló részt emelték ki, hanem a Vasco da Gamáról vagy az indiai gazdaság várható növekedéséről elmondottakat is.

Egy indiai lap, a The Print azt is megjegyezte ezzel kapcsolatban: ritka alkalomnak mondható, hogy egy európai vezető Indiában tölti a nyaralását. 

A magyar–indiai gazdasági kapcsolatokkal összefüggésben emlékeztettek arra is, hogy Orbán Viktor 2013-ban egy nagyjából 100 fős delegáció élén is járt már Indiában.

Ezt is ajánljuk a témában

A török sajtó figyelmét is felkeltette az indiai nyaralás.

A TRT World török állami csatorna pénteken Mit keres Orbán Viktor magyar miniszterelnök az indiai Keralában? címmel publikált cikket, amelyben szintén megjegyezték, hogy az indiai felhasználók közül sokan megosztották a kormányfő képeit és mondatait. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: Blikk/Saleem Ibn Majeed

***

Összesen 175 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csapláros
2025. január 11. 11:01
Ha Orbán évekkel ezelőtt egy 100 fős küldöttség élén járt már Indiában, a mostani nyaralás jó indok az indiai-magyar kapcsolatok felrázására...A liberálnáci Eurpának a kalifátusok megalakulásával KAPUT, tehát minél több menekülő útvonala van Magyarországnak, (Keleti nyitás, Kína, Türk Állam szövetség) annál jobb és ennek során ne árt ha egy esetleges BRICS tagságnak India nemhogy keresztbe tartana, de még támogatná is...
varga-judit
2025. január 11. 11:00
A bajuszos meg szakállas nénik biztos megmogyorózták a kis huncutot.
mi-egy-nagy-vibralo-tojast-hasznalunk-2
2025. január 11. 11:00
Szoknyás férfiak... ajajj...
altercat1
2025. január 11. 10:57
Indiát a történelem során két hatalom tudta meghódítani. A kusánok és a hunok. Az angolok anno tanulmányozták az északi hegyeket, egy esetleges orosz veszély miatt. Megállapították, hogy azokon lehetetlen áttörni. A két nép mégis átjött. Indiai tudósok számon tartanak bennünket, mint azok utódait. Többek között Bhim Singh Dahiya indiai történész. "A kínaiak helyesen nyilatkoztak arról, hogy a Hiung-nu a Yue-Che (Guti) nép részévé váltak, és ezek a Guti nép két része volt, a Ta-Yue-Che és a Siao-Yue-Che, ami megfelel a Herodotus-i Massagetae és Thyssagetae-nak (klasszikus görög író az ötödik század elején),..." Tolsztov számára világos volt, hogy Turáni Alföldön korábban ott élő kusán és fehér-hun leszármazottak, csatlakozva honfoglalókhoz, itt kötöttek ki a Kárpát-medencében. A kusánok, miután meghódították a volt Görög-Baktriát, felvették az ottani uralkodói címeket is, és görög feliratos pénzeket vertek. Neve: király. Монеты Герая, датируемые концом I в. до н.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!