A Magyar Falu Programot 2025-ben is folytatjuk, idén még több támogatást nyújtunk a kistelepüléseknek – jelentette ki Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa.
A kormánybiztos elmondta, a program indulása óta már, több mint 1100 milliárd forintot irányítottak a falvak fejlesztésére.
2024-ben, több mint 1000 kistelepülésen újultak meg óvodák iskolák, faluházak, orvosi rendelők és közösségi terek. Több száz utcát és járdát újítottak fel. A falusi útalap 10 milliárd forintos keretéből a településeket összekötő mellékutak rendbetételét segítették a gyorsabb és biztonságosabb közlekedés érdekében.