Az új politikai realitás korába lépünk

2025. január 10. 08:39

Az egyedüli sikert garantáló stratégia a három pólus együttes kezelése, amely Washington, Moszkva és Peking.

2025. január 10. 08:39
null
Földi László
Földi László
Magyar Nemzet

„2025-től egyetlen fontos kérdés marad, ha józanul vizsgáljuk a világban zajló irtózatokat. Ki, vagyis melyik nemzet képes megmaradni, független maradni, illetve elég gyengévé válik-e, hogy felszívódjon a világ újrafelosztásának idején?

Nézzük hát a leltárt, már ami Magyarországot illeti. A régió, ahol élünk, meglehetősen érzékeny földrajzi környezet. Ráadásul jól élhető vidék, mivel kellő mennyiségben még víz is rendelkezésre áll. Alig tízmillió ember lakja a durván 93 ezer négyzetkilométeres területet. Kicsi, de ezer éve nemzetként létezünk, ami kiemel bennünket a nagyobb létszámú nemzetek közül is. 

Ugyanakkor nincs saját energiabázisunk, és termelőeszközeink nagy része külföldi befektetésektől függ. Elég sematikus a leírás természetesen, de ezen most lépjünk túl. Végeredmény: Magyarország nem jelentős, legfeljebb megszerzésre alkalmas terület.

Akkor miért állnak velünk szóba, Washingtonban, Moszkvában és Pekingben? Nem állnak velünk szóba, csupán Orbán Viktorral tárgyalnak. Tetszik vagy sem, ez a tényszerű helyzet, ami nemzetközi beágyazottságunkat jellemzi, amit lehet lesöpörni egyéni érzések, csalódások és érdekkülönbségek okán, ugyanakkor ezen képtelenség ma változtatni.

Ezt is ajánljuk a témában

Fanyalgásunk közepette az igazi kérdések kérdése: mit jelent a világ újrafelosztása? A realizmusra hajazó pesszimista tétel: amiből a legtöbb ország kimarad. Amit, belátható ideig három főváros – Washington, Moszkva és Peking – irányít majd.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép:AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Error404PageNotFound
2025. január 10. 12:17
Egy a lényeg, az összes egykori nagy európai nemzet kiherélte önmagát és ezt az EU-val próbálták eddig álcázni. Nem jött be, mert azt is elkúrták. Nem kicsit, nagyon. Most az jön, hogy lesz egy EU-bürokrácia, akit nem csak az usákok, a ruszkik meg a kínaiak, hanem a saját tagállamaik is rugdosni meg köpködni fognak. Annyi a kérdés, mikor mondja ki végre valaki, hogy erre az EU-ra semmi szükség.
bondavary
2025. január 10. 11:17 Szerkesztve
Ma a lényeg az, hogy nem szabad kizárólag az EU-hoz kötni magunkat. Az EU vezetése szép lassan lecserélődött olyanokra, akik az EU-n kívüli érdekek szerint dolgoznak. Ez már akkor látszott, amikor nem helyezték üzembe az Északi Áramlat 2 vezetéket, majd hagyták, hogy az orosz ukrán viszonyt az USA és a britek fordítsák első sorban Ukrajna, és ezzel az EU számára is végzetes irányba.
Obsitos Technikus
2025. január 10. 11:17
Óceánia, Eurázsia, Keletázsia, Orwell. Most alakul. De kimaradni senki nem fog tudni belőle, csak ideig-óráig.
polárüveg
2025. január 10. 10:37
"Ugyanakkor nincs saját energiabázisunk" - ez Földi úr tévedése sokakkal együtt. Van, csak nincs aktiválva. Mi lenne a saját energiabázisunk? - 200 évre elegendő szénvagyon, ami a közvetlen és a belőle készített termékek révén bármire alkalmas. De pl. a nagy energiaigényű gyártások drága import földgázról olcsó hazai szénre átállítására: cement, tégla, cserép, üveg, cukor, ecet, stb. - Kb. kilencezer mélyfúrt kutunk van, melyek nagyrészt hőcserélő rendszerekkel nemcsak hő-, hanem áramtermelésre is befoghatók. A településeink 2/3-ada geotermikus fűtésre alkalmas területen fekszik. - A makói árok gázkincse is létezik. - Több geotermikus forró pontunk található porózus kőzettel együtt, amelyek egyenként paksi kapacitású áramtermelésre adnak lehetőséget a távhő biztosítása mellett. Ezek ipari nagyvárosaink közelében találhatók. - Biogáz potenciálunk a busz tömegközlekedést tehetné olcsóbbá. E potenciál a földgázigényünk 25-30 %-át fedezheti.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!