Mindig felbukkan egy sárkány, amit le kell győzni. S ha legyőztük az Óperenciás-tengeren túlról ránk törő sárkányokat, akkor felbukkan egy a kút mélyéből, s a lányainkat követeli. Oda is kell egy vitéz, aki lefejezi a gonoszt, s annak fivéreit is, három, hét és tizenkét fejjel. Persze az is lehet, hogy megszelídítjük a sárkányokat, és a mi szolgálatunkba állnak, bár ez a fordulat a népmesékben szokatlan. Maximum a sárkány táltos lova köszöni meg a megszabadítást, és áll a szolgálatunkba.
Mi mindennek a tanulsága? Hogy kár várni valamiféle beköszönő földi nyugalmat. E világon az élet izgalmas, s ez nem mindig jó. Felesleges várakozni a nyugalmas nyugdíjas évekre, amikor körbeutazzuk a világot a félretett pénzünkből – itt és most kell jelen lenni, helytállni, jól dönteni, legyen szó a saját életünkről, a nemzetéről vagy globális ügyekről, tegnapról és holnapról, középtávról vagy hosszú távról. Talán ezért mondta Szent Ágoston, hogy ez a világ siralomvölgy. Persze mi szeretjük ezt a völgyet, és nem sokan kívánnak a hegytetőre költözni, ott vág a szél, és nincs árnyék. A völgyben szélárnyék van, megterem minden földi jó, csordogál a patak, süt a nap. Azonban amikor már minden jól megy, felbukkan benne egy sárkány. A lakosok vagy behódolnak, vagy egy szegénylegény, vándorvitéz megküzd vele.
A történelem 2025-ben sem ér véget, és lehetséges, hogy folytatódnia kell a sárkányszelídítésnek. Nevezhetjük szuverenitásharcnak is, meg a sárkányok háborúitól való távolmaradásnak. Hogy mégis nyugalmas szeglete, völgyecskéje maradjunk a világnak.
(Nyitókép: Zoltan Fischer/AFP)