Édesanyám mondása szerint nincsenek átmeneti idők, minden idő főidő, kár várni az „átmenetek” végét. Mondhatnánk azt is: nincsenek boldog békeidők, csak utólag tűnnek annak, például ha egy vezetés képes úgy kormányozni, hogy minden válság ellenére béke és gyarapodás legyen.
A magyar ember, hiába nemzeti sportja az indítványozás és a politizálás, évszázadok óta túl tud élni a politika alatt. Túlélte a tatárt, a törököt, a németet, a nácit, a kommunistát. Talán nem véletlen, hogy a magyar történeti tudatban a nagy veszedelem mindig a tatár vagy a török.
Mindig felbukkan egy sárkány, amit le kell győzni. S ha legyőztük az Óperenciás-tengeren túlról ránk törő sárkányokat, akkor felbukkan egy a kút mélyéből, s a lányainkat követeli. Oda is kell egy vitéz, aki lefejezi a gonoszt, s annak fivéreit is, három, hét és tizenkét fejjel. Persze az is lehet, hogy megszelídítjük a sárkányokat, és a mi szolgálatunkba állnak, bár ez a fordulat a népmesékben szokatlan. Maximum a sárkány táltos lova köszöni meg a megszabadítást, és áll a szolgálatunkba.