A Felvidék szó használata miatt indított eljárást a rendőrség Dunaszerdahely polgármestere ellen

2025. január 31. 14:21

A szlovák rendőrség kihallgatta Hájos Zoltánt és az önkormányzat több tagját, mert két rendezvény nevében szerepelt a „Felvidék” kifejezés.

2025. január 31. 14:21
null

Szlovákiában a nagyszombati kerületi rendőrkapitányságon kihallgatták a dunaszerdahelyi önkormányzat több vezetőjét, köztük Hájos Zoltán polgármestert is, amiért két önkormányzati rendezvény, a „Felvidéki Vágta” és a „Felvidéki Fesztivál” elnevezésében szerepelt a Felvidék szó – számolt be a Napunk

A lap szerint a feljelentést a Szlovák Értelmiségiek Társulása tette, azzal vádolva az önkormányzatot, hogy egy emberi jogokat elnyomó mozgalmat támogat.

Hájos a dunaszerdahelyi járási kapitányságra kapott idézést, ám a kihallgatást egy a kerületi kapitányságról érkező vizsgálótiszt végezte. A polgármester a portálnak nyilatkozva így fogalmazott:

A vád az alapvető emberi jogok korlátozása, és el is gondolkodtam azon, hogy vajon mi lehetek én? Náci, fasiszta, kommunista vagy rasszista?”

Elmondása szerint a rendőrök arra keresték a választ, hogy a Felvidék szó használata mögött álltak-e revíziós szándékok a dunaszerdahelyiek részéről. 

Azt kérdezték, szándékomban áll-e Nagy-Magyarország visszaállítása. A feljelentő azzal vádolt, hogy az alapvető emberi jogokat tiprom, csak azt nem tudom, kiét. Illetve azt is állították, hogy a Felvidék revizionista szóhasználat. Lehet, hogy ha azt használtuk volna, hogy Csallóközi Vágta, az nem ütötte volna ki a biztosítékot.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Hájos Zoltán archívuma/Napunk 

 

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csapláros
2025. január 31. 16:59
oldesz 2025. január 31. 15:29 ..."pragmatika-2 még azt sem tudja, hogy NEM Károlyi fogadta el és írta aláa Trianoni békét, hanem Vitéz Kőbányai HORTHY MIKLÓS."... Szarfaszú TROLL oldesz, aki még azt sem tudja, hogy ha Horthy még csak a közelébe sem szagolt Trianonnak, akkor ő nem írhatta alá a trianoni BÉKEDIKTÁTUMOT. Ott volt? Nem volt ott. Hess picsába, tót neonáci kollaboráns !
rezeda-kazmer
2025. január 31. 16:57
Felső-Magyarországot kell mondani, mert a Felvidék egy jobb híján itt ragadt eufémizáló műszó. 200 éve még nem ezt a területet értették Felvidék alatt, csak 3 vármegyét. Kényszerből ragadt át a név az így közigazgatási egységként soha nem létezett mai Szlovákiára.
anna bolena
2025. január 31. 16:53
Ez a szlovákok Trianonja: az örökös rettegés. Hogy a magyarok szómágiával visszavarázsolják a szlovákok ölébe hullott területeket. Elég kimondani: Felvidék és máris lábra kel és elköltözik a Csallóköz, amelynek külön epiteton constansa van a szlovák zsurnalisztikában: slovenský Juh (szlovák dél), miközben szlovák északról, keletről vagy nyugatról nincs szó. Még most is megjelennek ilyen cikkek: "Aj slovenský juh je našou vlasťou" (A szlovák Dél is a mi hazánk). Szegény szlovákok, mondhatnánk, de nem kell őket sajnálni.
kuzmics
2025. január 31. 16:45
Hogy ennyi önbizalmuk ne legyen a szlovákoknak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!