Betelt a pohár Schiffernél Gyurcsány videója után: „Miről beszélsz? Szerintem fuss neki még egyszer!”

2024. július 02. 13:12

„Ha én 2014-ben akár csak szóba álltam Vona Gáborral, vagy Novák Előddel, olyan nácizást kaptam Tőled is, kedves feleségedtől is és a szóvivődtől is, hogy a fal adta a másikat” – írta az egykori LMP-s politikus.

2024. július 02. 13:12

Fotó: Mandiner/Földházi Árpád

A Mandiner beszámolt róla, hogy Gyurcsány Ferenc keddi, Facebook-oldalára feltöltött videójában arra tett kísérletet, hogy bizonyítsa: miért nem „Gyurcsánynak köszönhetjük a négy kétharmadot”. Ennek érdekében a jobb napokat is látott Gyurcsány-párt vezére sorra vette az ellenzék kétharmados választási bukásait és még azt a szívességet is megtette követőinek, hogy minden választás kapcsán konkrétan megnevezte a szerinte a bukásért felelős politikusokat, pártokat.

Gyurcsány videójára Schiffer András is reagált a Facebook-oldalán. „Kedves Fletó! Nem lenne sportértéke felhánytorgatni, kinek a kormányzását követte az első és mindent meghatározó kétharmad, kinek a pártelnöke uszított a 2010-es kampányban a »kispártok« ellen, jóllehet, ha az LMP mellett az MDF is bent van, nincsen fideszes kétharmad, azt is hagyjuk, milyen fényes sikert aratott ez az összefogás-projekt, amit még mindig nem bírsz elengedni, legutóbb 2022. tavaszán, no meg – igaz, kicsiben – néhány hete is. Csupán egyetlen csúsztatásra szeretném felhívni becses figyelmedet:

ha én 2014-ben akár csak szóba álltam Vona Gáborral, vagy Novák Előddel, olyan nácizást kaptam Tőled is, kedves feleségedtől is és a szóvivődtől is, hogy a fal adta a másikat.

Most pedig, ha jól értem, Vonát és engem hibáztatsz azért, hogy 2014-ben nem volt összefogás az MSZP/DK, a LMP és a Jobbik között? Miről beszélsz? Szerintem fuss neki még egyszer!” – írta Schiffer.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. július 02. 20:24
Ugyan,Bandi,egy gyáva szar vagy…🤮
gyaloggos
2024. július 02. 19:16
PERSZE, egy GYURCSÁNY, MSZP, MOMENTUM, PÁRTBESZÉD totálisan hiteltelen, EZEKEBŐL már soha nem lesz KOMOLYAN vehető ellenzék!
gyaloggos
2024. július 02. 19:14
MÁST sem hallhattunk, sem GYURCSÁNYTÓL, sem DOBREVTÓL, sem KUNHALMITÓL, az MSZP -től, sem donáthannától, sem csehkatalintól, a MOMENTUMRŐL, sem a PÁRTBESZÉDTŐL, csak azt, hogy ORBÁN TAKARODJ! NO, hát erre meg éppen ANNYI szavazatot kaptak, mint amennyit!
tajtajacsak-2
2024. július 02. 16:48
Szerintem meg 2004. december 5-ért kapta a két harmadot. Miután uszítani próbálta magyart a magyar ellen. Volt pofája! Soha nem kért bocsánatot ezért. Meg is kapta érte mindjárt a kétharmadot. És azóta sem tűnt el a balfenéken... Amíg el nem tűnik, addig sosem a baloldal ideológiája lesz a szavazás tétje, hanem az, hogy mégegyszer a görény ne kerülhessen hatalomba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!