Elárulta a szakértő: így védekezhet az Apple Pay-botrányhoz hasonló szivárgások ellen

2024. július 03. 09:13

Gergely Péter szerint a mostani hibát nem tudják elkerülni az ügyfelek, de tehetnek az ellen, hogy a jövőben ne érje őket hasonló kellemetlenség.

2024. július 03. 09:13

Nyitókép illusztráció. Fotó: AFP, Miguel Medina

Ahogy arról a Mandiner is korábban beszámolt, az Apple alkalmazásboltjában technikai hiba miatt tévesen terhelték meg magyar bankkártyákat június 26-án, elsősorban előfizetésekhez kapcsolódó tranzakciókkal. 

Az este 6 és 8 óra közti idősávban 780 ezer esetben terhelte meg az Apple indokolatlanul magyar ügyfelei számláit párezer forintos tételekkel,

 összesen kétmilliárd forint értékben. Az Index szerint volt olyan is, akitől 21 ezer vagy épp 82 ezer forintot szedett be az Apple tévesen.

Ezt is ajánljuk a témában

Június 29-én, szombaton a 24.hu azt írta, hogy a Magyar Nemzeti Bank felszólította a hazai pénzintézeteket, hogy kezdjék meg a kártalanítást. Azóta a Gránit Bank jelezte, hogy már kártalanította az ügyfeleket. Az Erste Bank honlapján közölte, hogy náluk is kezdetét vette a kártalanítás, a Revolut pedig kérte saját Apple-ügyfeleit, hogy lépjenek vele kapcsolatba. 

Az OTP közleményéből kiderült, hogy mindent visszafizettek, akárcsak az MBH és a CIB. A Raiffeisen hivatalos oldalán pedig azt ígérte, hogy a héten véghez viszik ezt a folyamatot.

Ezt is ajánljuk a témában

Mit javasol a szakértő?

A történtek kapcsán az Index megkereste Gergely Pétert, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértőjét, aki listába szedte, mi módon lehet az ilyen események ellen védekezni.

Gergely szerint a mostani hibát igazából nem tudják elkerülni az ügyfelek, de tehetnek az ellen, hogy a jövőben ne érje őket hasonló kellemetlenség. A szakértő többek között azt javasolta, hogy érdemes lehet az online fizetésekre egy külön bankkártyát rendszeresíteni, amelyen minden esetben csak akkora pénzt tartsunk, ami nagyjából fedezi a megújuló szolgáltatások díját. 

Hozzátette, az online fizetési kártya abban is segít, hogy akkor se érjen komolyabb veszteség minket, ha a bankkártyaadataink illetéktelen kezekbe jutnak.

A BiztosDöntés.hu munkatársa arra is felhívta a figyelmet, hogy 

az online kártyánál beállítható online fizetési limit, amely nem engedi, hogy a szolgáltató a megadott összeghatár feletti fizetést teljesítsen. 

A szakértő azt is megjegyezte, hogy ez a megoldás önmagában nem védte volna ki a mostani hibából eredő veszteséget, – hiszen az AppleStore jellemzően pár ezer forintos tételeket terhelt most rá a kártyákra, azonban egyéb esetekben jó szolgálatot tehet az ügyfeleknek – főleg visszaéléskor megakadályozza a számlák lemerítését.

Gergely Péter végül arra is kitért, hogy 

mindenkinek érdemes az SMS-szolgáltatást a mobiltelefonokra küldött internetes (push) üzenetekre cserélnie,

 amelyekkel évi több tízezer forint költségtől mentesíthetik magukat az elmaradt SMS-díj miatt. Másrészt fontos, hogy az üzenetküldést 1 forinttól állítsuk be, így minden fizetésről értesülünk – idézte a portál.

***

 

 

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MaBaker
2024. július 03. 10:33
Nem kell használni azt a szar rendszert! Ennyi!
Szekértábor
2024. július 03. 09:49
Nyelvtannácizmus következik. "tehetnek az ellen, hogy a jövőben ne érje őket hasonló kellemetlenség" = tehetnek azért, hogy a jövőben hasonló kellemetlenség érje őket. A tagadás tagadása igenlés. Tessék elolvasni, amit írtak.
orokkuruc-2
2024. július 03. 09:25
csókolom,a kártalanítás qrvára nem egyenlő a visszafizetéssel. Emberek, ezek után csak a ... marad almás!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!