„Ezúton kérem Elnök Urat, hogy az Országgyűlés 2024. évi tavaszi ülésszakának első ülésén, a 2024. február 26-i ülésnap napirendjén szerepeljén a Svéd Királyságnak az észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló T/638. számú törvényjavaslat zárószavazása” – olvasható Kocsis Máté Facebook-oldalán megosztott levelében (cikkünk végén), amelyet a Fidesz frakcióvezetője Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének címzett.
A dokumentumból kiderül: a Fidesz frakció támogatni kívánja Svédország csatlakozását a NATO-hoz.
Rendkívüli bejelentés ez a Fidesztől, hiszen egy két éve zajló ügyre tesz pontot
A Fidesz frakciójának döntése azért is rendkívüli fejlemény, mert lassan két éve lesz, hogy 2022 tavaszán, az ukrajnai háború kitörése utáni hetekben két észak-európai állam, Svédország és Finnország a NATO-csatlakozás mellett döntött. Mindkét állam hagyományosan a semlegesség híve volt, Svédország gyakorlatilag két évszázada, Finnország pedig a világháború óta épített az el nem kötelezettségre.