De az már más minőség, ha az ember a gyermekével teszik mindezt, vele szórakoznak” – fogalmazott.
A műsorvezető közölte, nem hívta vissza azt a mobilszámot, ahonnan az üzenet érkezett, aminek több oka van. Az szóba se kerülhetett, hogy az adásban, mert ez annyira színvonal alatti üzenet volt, hogy nem lett volna méltó a műsorhoz, ráadásul valószínűleg fel sem vették volna a telefont. Később, magánbeszélgetés keretében pedig azért nem akarta, mert nem volt biztos benne, hogy meg tudja-e őrizni a higgadtságát. „Meg egyébként is, mit tudnék mondani egy ilyen embernek?” – kérdezett vissza.
De a legfontosabb szempont azt volt, hogy nem az ő dolga kideríteni, ki az elkövető, hanem a rendőrségé, ezért is fordult hozzájuk. Ugyanakkor sok jóval nem biztatták, hogy felelősségre is vonják az illetőt. A rendőrök ugyanis elmesélték neki, hogy ilyen esetekben általában hatásosan tudnak védekezni a telefon tulajdonosai; például azzal, hogy az adott időben magára hagyták a készüléküket, így fogalmuk sincs, ki használta, ki küldött rajta üzenetet. Akkor lehetne eljárni velük szemben, ha ugyanezt folyamatosan, többször megtennék ugyanarról a számról, ami már zaklatásnak minősülne.