Óriási diplomáciai siker lett a magyar uniós elnökség

2024. december 19. 16:02

Magyarország több eredményt ért el ebben a fél évben, mint amennyi máskor két-három év alatt születik.

2024. december 19. 16:02
null
Kaszab Zoltán
Vasárnap.hu

Nyitókép: MTI/EPA/Toms Kalnins

„Július elsején vette át Magyarország az Európai Unió soros elnöki tisztségét fél évre Belgiumtól. Budapest nagy ambíciókkal és komoly célokkal vágott neki az előtte álló hat hónapnak, ami már önmagában különleges volt, hiszen az országok többsége az elnökséget egyfajta adminisztratív szerepként fogják fel és inkább arra koncentrálnak, hogy a Bizottság által meghatározott ügyek a rendes mederben haladjanak tovább. Ha pedig egy-egy aktát sikerült lezárni a fél év alatt, akkor azt akár a saját sikerüknek is elkönyvelhetik. Ennek megfelelően az elnökségi munka általában csendben szokott csordogálni,

Orbán Viktor ugyanakkor már július elején bedobta a követ az állóvízbe, amikor békemisszióra indult.

Bár ezt nem az Unió soros elnökeként, hanem Magyarország miniszterelnökeként tette, az öt állomásos körút nagyobb visszhangot kapott úgy, hogy közben hazánknál volt az Uniós elnökség. Már önmagában az a tény figyelmet érdemelt, hogy a magyar kormányfő beszélt az ukrán, az orosz és a kínai elnökkel, majd részt vett a NATO állam- és kormányfői találkozóján, végül pedig látogatást tett Donald Trump leendő amerikai elnöknél. Megismerte minden fél álláspontját és ezt megosztotta az Uniós intézmények és a 27 tagállam vezetőivel is. A békemisszió abból a szempontból mindenképpen fordulópontként, eredményként értékelhető, hogy onnantól kezdve Európában és a nyugati világban egyre több szó esett a békéről.”

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csakegyittlako
2024. december 19. 18:43
Micsoda egy csoda ország vagyunk..Már kezdem azt hinni, hogy a Harry Potter történetek itt valóssággá váltak. Minden nap, reggelente, fogmosás előtt jár a kötelező köszönet és hála ima, országunk atyjának, és a világ jótevőjének. Hiszen közel sem jöhet hozzá Mao, se Kimir szen, se senki. Most komolyan, vissza mentünk az 50-es évekbe? Rákosinál volt ilyen személyi kultusz.
uranvaros
2024. december 19. 18:02
A schengeni bővítés talán. A versenyképesség csak lufi, mert nem történik és nem is fog történni semmi. Nincs német kormány, nincs francia kormány. Nincs német atomerőmű, nincs orosz gáz (hivatalosan), nincs északi áramlat. Nincs változás, sem politikai akarat a változásra, s akkor hol van még a végrehajtás. Elvesztegetett évtized volt (2010-2020) és van folyamatosan. A magyar versenyképesség viszont javult, de a nagyok nélkül enervált.
Zsolt75
2024. december 19. 17:23
OV26
danubius
2024. december 19. 17:20
Sajnos nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!