Még az ellenzék is hallgatott Kocsis Mátéra: rendkívüli döntést hozott a parlament a Till Tamás-gyilkosság ügyében

2024. december 16. 15:12

A kormánypártok javaslatától hangos a parlament.

2024. december 16. 15:12

Kormánypárti javaslatra a képviselők a házszabálytól való eltéréssel, kedden tárgyalhatják és el is fogadhatják a Till Tamás-gyilkossággal összefüggésben benyújtott, a Büntető törvénykönyvet módosítani szándékozó javaslatot – tájékoztatott az Index.

A Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról címet viselő előterjesztés határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréssel történő tárgyalására tett javaslat alapján az összevont vitára, valamint a zárószavazásra is december 17-én, kedden kerül sor.

Mint kiderült, a házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödös többségére volt szükség.

Kocsis Máté fontos felszólalása

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában az ellenzéki padsorok felé fordulva elmondta: „Azt szeretnénk önöktől kérni, amennyiben úgy gondolják, hogy ebben az ügyben a sittre való gyilkosoknak semmilyen kiskaput nem szabad hagynunk, akkor kérem, hogy támogassák a házszabálytól való eltérést, legyenek legalább ebben egyenesek”.

A képviselők végül 159 igennel, ellenszavazat nélkül fogadták el a házszabálytól való eltérést.

A parlament honlapján már látható is a Büntető törvénykönyv módosítására vonatkozó javaslat vitája és a zárószavazás a keddi napirendi pontok között.

 

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
o1gtolvaj-6
2024. december 16. 17:43
Azert nem lehetett elitelni a gyilkost, mert 2012 -ben a fidesz megvaltoztatta a torvenyt! na errol beszelj, hazudozos Mandi.ru!
Osztap_Bender
2024. december 16. 17:40
Kísértetiesen hasonlít a dolog ahhoz, mikor évtizedekkel ezelőtt tarokkozni tanultunk jó páran. Egyik barátunk, ha nem neki kedvezett a lapjárás, mindig "új szabályt" akart kitalálni. Ez megy most törvényi szinten hazánkban. Pedig egy jogállamban a törvényeknek olyan szilárdnak kell lenni, mint az Eiffel torony alapjának. Azt nem ingathatja meg holmi szél vagy szélvihar. Az érvényes törvényeket (pláne visszamenőleg) nem változtathatja meg semmiféle népharag vagy elévülés után felderített bűntény, bármennyire is felháborító. Ezzel a törvényességet ingatja meg a hatalom.
Bell & Sebastian
2024. december 16. 17:32 Szerkesztve
Azt hittem, ezen már túlvagyunk. Kicsit mintha elkapkodták volna a győzelmi jelentést propagandailag. Legalább tudom, hogy azért nem találtam a jogerős módosítást, mert nincsen.
varga-judit
2024. december 16. 17:22
Már régen meg lehetett volna, de mindig az események után kullogtok. 🤡
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!