Épp az EU akar beavatkozni az egyetemi autonómiába – rektor a Mandinernek

2024. december 18. 18:41

Hat magyar egyetem bírósághoz fordul az Európai Bizottság döntése miatt, mely alapvető jogoktól fosztaná meg a magyar oktatási intézményeket az Erasmus-programból való további kizárással. Kérdéseinkre Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora válaszolt.

2024. december 18. 18:41
Óbudai Egyetem

Nyitókép: Óbudai Egyetem

„Meggyőződésünk: az Európai Bizottság és a Tanács által a Magyarország kormányával szemben felhozott, jogállamisággal kapcsolatos aggályok nem szolgálhatnak jogszerűen ürügyként a magyar egyetemek integritásába való beavatkozásra, valamint a kutatók és hallgatók súlyos megbüntetésére.

Az Európai Bizottság mostani döntése arra bizonyíték, hogy nem kívánnak párbeszédet folytatni, nem számítanak az immár két éve hangoztatott érvek, amelyek azt bizonyítják, hogy a modellváltással semmilyen módon nem sérült az egyetemi autonómia.

Ezzel ellentétben az Európai Bizottság az, amely bele kíván szólni az egyetemi autonómiába, és mondvacsinált indokokkal felülbírálni az egyetemi döntéseket” – közölte a Mandinerrel Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora.

Ahogy arról már beszámoltunk, hat magyar egyetem nyilatkozott közleményben arról a rendhagyó és sok szempontból megkérdőjelezhető döntés miatt, amellyel az Európai Bizottság alapvető jogaitól fosztaná meg a magyar oktatási intézményeket. Ezzel kapcsolatban kerestük meg az Óbudai Egyetem rektorát, Kovács Leventét. A válaszból egyértelműen kiderül, hogy az egyetem munkatársai le vannak döbbenve a történetek miatt:

Egyszerűen azt a diszkriminatív eljárást, amit az Európai Unió két éve, 2022 elején megjelentetett, azzal nemhogy a megoldás irányába törekednének, hanem fokozzák.”

Ezt is ajánljuk a témában

A rektor elmondta, „igenis végig szeretnénk és végig kívánjuk mi is vinni a pert, mert látjuk egyébként, hogy nem tudunk megállapodni”. Az egyetem álláspontja az, hogy „mind a két elképzelésünknek igazat szeretnénk szerezni bírósági úton, első oldalon értelemszerűen annak, hogy egyetlen egy szempontrendszer nem állja meg a helyét, ami az európai egyetemek autonómiájával kapcsolatos aggály.”

A rektor kitért arra is, „mi magunk is az európai egyetemek szövetségének tagjai vagyunk, tehát hogyha tagok maradhatunk, akkor valószínűleg mégsem akkora a probléma, mert akkor már itt ellentmondásba kerülünk. Soha senki velünk nem tárgyalt.”  Szerinte „az egyenlő bánásmód, a tudományos szabadság, a diszkrimináció tilalma, az ártatlanság vélelme mind-mind-mind sérül”. Az iskola szerint

pont amivel vádolnak minket, azzal egyébként ők maguk akarnak beavatkozni az egyetemeknek az autonómiájába, kvázi az EU bort iszik és vizet prédikál.”

A rektor azt is elmondta, „ezt a precedenst, amit most velünk szemben eljátszanak, ez innentől kezdve bármelyik európai államra egyébként eljátszható, mert bárkit politikailag bármikor diszkriminatívan meg tud bélyegezni”. Arra a kérdésre, mit tudnak tenni az egyetem, s milyen fejleményeket várnak, az Óbudai Egyetem álláspontja egyértelmű.

Ezt is ajánljuk a témában

„Hiszem és vallom azt, hogy az igazságnak felszínre kell tudni kerülni.” A rektor szerint ez egy „abszolút egyetemes érdeket sértő kérdés” – fogalmazott a rektor. Arra is kitért, hogy „az egyetemnek alapból oktatási kötelezettsége van”, és a jelenlegi helyzettel úgy keverik bele őket a kellemetlen szituációba, hogy a „200 ezer hallgató biztos, hogy nem egy politikai oldalt képvisel.” Éppen ezért „minimum az erkölcsi jóvátételt is kérjük visszaállítani.”

Minden indok fals indok, amit egyébként felsoroltak.”

A rektor felidézte: alapvetően korábban a békesség kedvéért olyanokba is belementek, amikbe jogszabály szerint nem lenne kötelességük. Emiatt nem is hisz abban, hogy a per kedvezőtlen eredménnyel zárul. Már csak azért sem, mert „ebben a kérdéskörben, ha és amennyiben az EU demokratikus elvek alapján működik, akkor alapvetően ezt biztosítania kell, hogy demokratikus szabálykövetés alapján vigyük végig. Következtetésképpen akkor meg kell nyerjük.” Aláhúzta: „ha pedig nem nyerjük meg a pert, akkor a demokrácia alapvető szabálya sérül”.  
 

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mi-egy-nagy-vibralo-tojast-hasznalunk-2
2024. december 18. 20:34
Nem bonyolult ez. Előre gondolkodnak. Saját kezükbe szeretnék venni a jövő politikai figuráinak és kollaboráns szellemi elitjének kinevelését. A Nyugatnak jelentő, azokkal maximális együttműködő, feltétlenül behódoló értelmiséget szeretnének. Nincs új a nap alatt. A CEU is egy toborzó iroda lényegében, mondjuk a cseheknek több esze volt, kipicsázták Sorost az ötletével egyetemben.
Camael
2024. december 18. 20:26
„ha pedig nem nyerjük meg a pert, akkor a demokrácia alapvető szabálya sérül” már azzal is sérül a demokrácia, hogy az egyetemeknek perrel kell leszedniük magukról a brüsszeli degeneráltakat
Jose
2024. december 18. 20:25
Sajnos semmi konkrétum nem hangzott el. Ma hallottam a rádióban beszélni valamelyik EU-s ország valamilyen fejesét. Két teljes percig mondta, de semmi, SEMMI érdemlegeset, értékelhetőt nem hallottam, PONT olyan volt, mint anno bármelyik komcsi beszéd május 1-jén. Megerősítjük..., fokozzuk..., erősítjük..., összefogással..., nem hagyjuk... és hasonló semmitmondó lózungok. Ha láttátok Kanalas vereség utáni megszólalásait, akkor tudjátok.
herden100
2024. december 18. 19:55
vm.tiktok.com/ZGdhLNBkk/ 🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲 🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲 🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲 🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲 🌲🌲🌲🌲🕊️❤️🕊️🌲🌲🌲🌲 🌲🌲🌲🌲❤️🌟❤️🌲🌲🌲🌲 🌲🌲🌲🌲🕊️❤️🕊️🌲🌲🌲🌲 🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲 🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲 🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲 🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲🌲
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!