Csurka

Nyitókép: ATTILA KISBENEDEK / AFP

„Bár nincs kerek évforduló, hisz Csurka István 1934 márciusában született, de mivel Lakitelken szobrot állítanak neki most, és ennek kapcsán életművét méltató konferenciát is szerveztek, érdemes talán alaposabban szemügyre venni ezt az életművet, pontosabban az életművön keresztül a magyarság legmélyebb lelki, erkölcsi, szellemi drámáját. Legfőképpen azért, mert Csurka élete olyan mélyen és pontosan írja le annak a »valaminek« a lehetetlenségét, ám vergődve bár, de folyamatos élni akarását, amelyet »nép-nemzetként« szokás megnevezni, mint rajta kívül talán senki másé.

Bár Csurka István tehetséges drámaíró volt, de valójában élete, halála és öröksége maga a dráma, ezért okulásul a mára és a jövőre nézve érdemes újra és újra végiggondolni ezt a drámát. Nemcsak azért, mert rajta kívül nem volt senki sem az 1980 és 2010 közötti időszakban, aki »mélyszerkezetében« látta volna a lezajló folyamatok valóságos természetét. Ezért is van az, hogy számos kijelentésében megfogalmazódó jóslata már-már mitikus pontossággal valósult meg és valósul meg ma is folyamatosan.

Pirulva kell bevallanom, hogy ez az írás most főként azért született meg, mert amikor a szoborállításról és főként a konferenciáról értesültem, fájdalmasan hasítottak belém Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versének az alábbi sorai: »Mert ahol zsarnokság van / minden hiába, / a dal is az ilyen hű, / akármilyen mű, // mert ott áll / eleve sírodnál, / ő mondja meg ki voltál, / porod is neki szolgál.« A konferencián most őt méltatók közül akad olyan, aki éppen ezt a »nem létező« erőt képviselte akkor is, ma is.

De még mielőtt az erről szóló, kényes beszédteret megnyitnám, mindjárt be is zárom, mert tisztában vagyok azzal, hogy bármilyen berendezkedés is volt, van és lesz Magyarországon, az a valóban elég nehezen definiálható szerveződési mód, amelyet a »nép-nemzet« fogalommal illetünk, és amelyet hiába keresnénk a Wikipédián, soha nem ölthet testet. »Szimbolikus« testként legfeljebb olyan személyek életművében mutatkozhat meg, mint amilyen Illyés Gyula és Csurka István voltak.

Hogy ezt a tragikus összefüggést a hétköznapi politikai történések átláthatatlanul örvénylő világához köthető eseményekkel szemléltessük, érdemes felidézni az 1990 és 1993 közötti időszak mára már talán feledésbe merült olyan történéseit, amelyek máig meghatározó elemei a rendszerváltozás most összeomló rendszerének. (Figyelem, nem a NER összeomlásáról beszélek, az a most ellene irányuló, burleszkszerű kísérlet ellenére még sokáig marad uralkodó szerepében, hanem a rendszerváltozás sohasem definiált – most már meg minek is – rendszeréről, amelynek semmi köze a magyar politikai elit »hősies küzdelméhez«, amellyel ezt állítólag kivívta, ez ugyanis a globális hatalmi rendszer számunkra »legyártott« berendezkedése. Vagy még egyszerűbben fogalmazva: a globális erőforrás-szivattyúk ránk szerelése. Amely rendszert most ugyanez a globális hatalmi rendszer dönti romba az egész térségben.)