A miniszter megnevezte: ez a magyar elnökség legnagyobb sikere

2024. december 27. 21:01

A miniszter kifejtette, ezért a magyar uniós elnökség a versenyképességet állította tevékenysége középpontjába.

2024. december 27. 21:01

A magyar EU-elnökség egyik legnagyobb sikere a Budapesti Nyilatkozat elfogadása volt – jelentette ki a Facebook-oldalán pénteken megjelent videójában az európai uniós ügyekért felelős miniszter.

Bóka János azt mondta, az elmúlt bő egy évtized elhibázott uniós politikái miatt az Európai Unió folyamatosan veszít versenyképességéből.

Ezt is ajánljuk a témában

Ez ma már az európai munkahelyeket, az európai növekedést, az európai jólét alapjait veszélyezteti – hangsúlyozta a politikus.

A miniszter kifejtette, ezért a magyar uniós elnökség a versenyképességet állította tevékenysége középpontjába. 

November 8-án, az Európai Tanács informális ülésén az Európai Unió vezetői elfogadták a Budapesti Nyilatkozatot, amely az Európai Unió versenyképességének megerősítéséről szól.

Ez a nyilatkozat több konkrét intézkedést ír elő az európai intézményeknek az elkövetkező hónapokban, amelyek érdemben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Európában a növekedés újraindulhat – közölte Bóka János.

„Tegyük együtt naggyá Európát!” – zárta videóját a miniszter.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Purger Tamás

 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
patikus
2024. december 28. 08:28
Ki ez a nemecsek Ernyő? Ja tudom már ő a vörösingesek vezére a Boka, akit leszarjankó két szivarért beemgedett a Grundra. Úgy vágnám pofán, hogy visszaszálljon a Pál utcába.
The Loner
2024. december 28. 08:03
CAUTION ❗ SKYWALKER TISZAFOS PROPAGANDISTA A MANDINER LEGOCSMÁNYABB LEGUNDORÍTÓBB MITOMÁN HAZUDOZÓJA ❗ ❗❗❗❗❗❗❗❗❗❗❗❗❗❗❗❗❗❗❗❗❗❗❗❗❗
Zsolt75
2024. december 28. 00:13
Szájpóker CEU-s luvnyát idéz. Ezek a pötik ugyanazok.
nemodabuda-4
2024. december 27. 23:49
Az eu.-val kapcsolatban nem lehet sikerről beszélni mert nincs olyan , mert teljes csőd és halál az egész eu! Aki ebben rész vesz a továbbiakban az maga is csőd, és halál csináló faszfej!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!