A jövőben soha nem évülhetnek el a súlyos bűncselekmények – a kormánypártok törvénymódosítást nyújtottak be a Till Tamás-gyilkosság ügyében

2024. december 16. 11:01

Nyilvánosságra került a dokumentum!

2024. december 16. 11:01
null

Vasárnap éjjel készült el, és a hétfő reggel 8:30-ra összehívott bizottsági ülésen tárgyalták a kormánypártok Btk.-módosító javaslatát, amely emberölésnél kizárja az elévülést. A HVG által megszerzett tervezetet gyorsított eljárásban tolják át a törvényhozáson. 

Ezt is ajánljuk a témában

A javaslatot a bizottság KDNP-s elnöke, Vejkey Imre jegyzi.  

A módosítás három paragrafusból áll, ebből a harmadik rész az, ami 2025 január elsején életbe is lép. A hétfői bizottsági ülésen döntenek a kivételes, gyorsított eljárásról, így még a héten ülésező parlament elfogadhatja a törvénymódosítást a karácsonyi szünet előtt.

A tervezett módosítás lényege, hogy a fiatalkorúakra kiszabható szabadságvesztést taglaló fejezetben az elévülési időt egyszerűen kiveszik, figyelmen kívül hagyják arra az esetre vonatkoztatva, ha életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény elkövetéséről van szó, ráadásul minden esetben, tehát a 16 év alatti és a 16 év feletti fiatalkorú elkövetőknél egyaránt. Íme a tervezet:

Magyarországon a büntethetőség alsó korhatára, 12 év, de a gyilkosság idején, 2000-ben még nem a 2012-es, hanem az 1978-as Btk. volt érvényben, amelyben a büntethetőség korhatára még 14 év volt, de akárhogy is, F. Jánost az életkora alapján, 16 évesen mindenképp felelősségre lehetett volna vonni.

 Till Tamás csak 11 éves volt, az ő megölése minősített eset, mert 14 év alatti volt. Emiatt F. Jánost 20 év vagy akár életfogytiglani börtönt is kaphatott volna, ha az elkövetéskor felnőtt lett volna. Ám mivel csak 16 éves volt, a büntetési tétel maximuma még az életfogytig tartó szabadságvesztés esetén is legfeljebb 15 évre mérséklődik.

Ezt is ajánljuk a témában

Csakhogy van elévülési idő is a magyar jogban – jellemzően a büntetési tétel maximuma. Az elévülési idő letelte pedig kizárja a büntethetőséget. Vannak kivételek, olyan bűncselekmények, amelyek sosem évülnek el. Ilyen az emberiesség elleni, illetve háborús bűncselekmények, vagy éppen az emberölés minősített esete. Till Tamás meggyilkolása tehát elvileg nem évült volna el – kivéve, ha a tettes nem volt még nagykorú. Mivel nem volt, a büntethetősége 15 év elévülési idő után, 2015 májusában megszűnt.

December 12-én csütörtökön került a parlament illetékes bizottsága elé az a törvényjavaslat, amely szerint a kormánypártok törvénymódosítással akadályoznák meg, hogy gyilkosságok elévüljenek, függetlenül az elkövető életkorától. 

A javaslatot ezen a héten már meg is szavazhatja az Országgyűlés. 

Nyitókép: Bajai Önkormányzat

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ugandai Bubu
2024. december 16. 12:58
Ronda egy ügy. A Fidesz és az ország problémái olyan súlyosak, hogy ilyen gyilkossági eset igazából nem oszt, nem szoroz.
NokiNokedli
2024. december 16. 12:56 Szerkesztve
Gőz leeresztő pótcselekvés! FIDESZ és a látvány munka.
lesmiserables
2024. december 16. 12:48
Számítson ide a lopás meg adócsalás is!!!
nemodabuda-4
2024. december 16. 12:42
És erre kellett várni 34 évet a un. rendszerváltás után? És miért? Hát hogy nehogy már a kommunista bűnök is soha ell nem évülté nyilváníttassanak esetleg! Még hogy nincs rózsadombi paktum ?! A törvényhozókkal igen nagy baj van! Maguknak hoznak törvényeket olyanokat amik őket védik , nem a kis embert - és ebben az esetben szó szerint is értendő- nekik hasznos. pl leváltott polgi és alpolgik törvényszerinti bánat pénze ! miskolcon 3 510 000.- forint / bukott vezető! A törvény jutalmazza azt akivel elégedetlen volt a nép! És ezt közösen szavazták meg job és bal oldali önképviselő magának törvényhozók ! 4 évente leváltathatok igaz , de addig mérhetetlen károkat okoznak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!