Tölgyessy kimondta: Magyar Péter azért nem indul az időközi választásokon, mert óriási a kockázata annak, hogy kikap
Az elemző szerint a Tisza Párt vezetését mutató közvélemény-kutatások az ellenzéki tábor reményének fenntartására szolgálnak.
A volt MDF-es agrárszakember a Tisza Párt körül tevékenykedik, hiába próbálja eltolni magától Magyar pártja annak botrányos posztja miatt.
Nyitókép: Draskovics Tibor volt pénzügyminisztert és Raskó György agrárközgazdászt, korábbi földművelésügyi államtitkárt meghallgatják az Országgyűlés szakbizottságában 2011. október 14-én / fotó: MTI/MTVA
„Raskó György sem jelöltje, sem tagja nem volt a TISZA Pártnak soha. A Fidesznek viszont igen. Raskó Györgyöt az MDF, a Fidesz és a Kisgazdapárt közős jelöltjeként választották meg országgyűlési képviselővé és Orbán Viktornak dolgozott 2000-ig." – írta szombati Facebook-bejegyzésében Magyar Péter Raskó Györgynek a fideszes nyugdíjasok választási rendszerből való kieséséről (elhalálozásáról) szóló bejegyzése keltette botrány után.
Magyar Péter azonban nem mond igazat, mert Raskó György soha nem volt a Fidesz jelöltje.
Az agrárszakember 1994-es parlamenti választásokon jutott be a parlamentbe, amikor Kapuváron, Győr-Moson-Sopron megye 6. számú választókerületében az MDF mint jelölőszervezet egyéni jelöltjeként indult. A korabeli adatok szerint a választások első fordulójában a harmadik helyen végzett, a második fordulóban viszont 34,85 százalékkal képviselővé választották, mivel a Fidesz, az FKGP és a KDNP az első fordulót követően a második fordulóban nem állított ellenjelöltet. Raskó így az MDF jelöltjeként az MSZP-s Simon Gábort és az SZDSZ-es Varga Gyulát győzte le, ennek köszönhetően lett négy évre honatya.
Raskó ezt követően 1998-ban újraindult, szintén Kapuváron, Győr-Moson-Sopron megye 6. számú választókerületében az MDNP-Néppárt jelöltjeként, és az MDF-es Ábrahám Józseftől, a fideszes Ágota Gábortól és a KDNP-s dr. Bíró Pétertől is elvitt szavazatokat.
A 2002-es országgyűlési választáson
Raskó a Kupa Mihály-féle Centrum párt jelöltjeként indult Mosonmagyaróváron,
Győr-Moson-Sopron megye 4. számú választókerületében, ahol az FKGP-s Domiczi Jánosra és a fideszes Pap Jánosra indították rá.
„Raskó György sem jelöltje, sem tagja nem volt a TISZA Pártnak soha." – írja Magyar Péter, eltolva magától és pártjától a volt Antall-kormánybeli államtitkárt, MDF-es, majd MDNP-s politikust, miközben több bizonyíték is van a Tisza Párt és Raskó szövetségesi kapcsolatára.
Az agrárszakember nemrég egy videóban Magyar Péter mellett tűnt fel, és részletesen ecsetelte a magyar mezőgazdaság problémáit.
Két hete pedig maga a szakember magyarázta a Klubrádió műsorában, hogy
ő az egyik olyan ember, aki segít kiválasztani, kik lesznek majd a Tisza Párt leendő képviselői, szakpolitikusai.
A castingot hozzáértő HR-esek is támogatják, de az egykori fölművelésügyi államtitkár is besegít ebbe.
„A rogáni propagandagépezet most épp azzal a képtelenséggel támadja a TISZA Pártot, hogy Raskó György agrárszakember idős emberek halálát akarja. Ebből természetesen egy szó sem igaz. Raskó György nem mondott ilyet." – szól a harmadik állítás Magyar posztjában.
Ehhez képest a valóság az, hogy Raskó egészen pontosan azt írta később törölt posztjában, hogy „A Tiszának kedvez, hogy az idős korosztály tagjai közül a következő választásokig sokan 100 ezres nagyságrendben kiesnek, mint szavazók, ugyanakkor 100 ezres nagyságrendben lépnek be fiatalok, mint első választók. Az idő tehát a Tiszának dolgozik.” Az agrárszakember tehát a Fideszre szavazó nyugdíjasok halálával kalkulált a hatalompolitikai számításai során.
--