„Leveti a zöld inget, felveszi a piros karszalagot, és ő lesz a legnagyobb kommunista”

Nyitókép: a Nyilaskeresztes Párt székháza, ma Terror Háza Múzeum (Forrás: Fortepan)

A napokban volt a nyolcvanadik évfordulója Magyarország sikertelen kiugrási kísérletének a második világháborúból és a német-nyilas puccsnak, amelyről a Rubicon Intézet és a Veritas először közös konferenciát szervezett, most pedig a Rubicon történelmi folyóirat legújabb számát is ennek a témának szentelte.

„Csehek Prágába, zsidók Palesztinába, magyarok Ázsiába!”

A folyóirat legújabb lapszámának első részében azt mutatta be, milyen útjai voltak a németekkel való kollaborációnak a franciák, a horvátok, a szlovének vagy a szlovákok esetében.

Ebből a szempontból talán a legutóbbi kísérlet a legérdekesebb, ugyanis Janek István A szlovák Vodca. Egy bábállam tündöklése és bukása című írásában többek között arra keresi a választ, hogyan kerülhette el a nemzetiszocialista mintaállam a legyőzött csatlósállamok bélyegét.

A Szlovák Köztársaság vezetése Jozef Tisoval az élén a végsőkig kitartott a náci Németország mellett, 

Ahogy arra a szerző rámutat, a németek akaratából létrejött első független szlovák állam nem mellesleg nemcsak antiszemita, de soviniszta is volt. A Hlinka-gárdisták jelszava a következő volt az atrocitások elkövetésénél:

„A birodalom iránti hű­ség egyik elvárása a »zsidókérdés megoldása« volt, amit a szlovák vezetés a német igényeknek megfelelően példásan  rendezett. Először a zsidókat korlátozó törvényeket hozott, majd kiszolgáltatta zsidó állampolgárait a Harmadik Birodalomnak, ráadásul 500 birodalmi márka fejpénzt fizetett elszállításukért a németeknek” – írja Janek István.

Arról nem is beszélve, hogy 

Tiso ugyanis egy szovjetbarát felkelés leverése érdekében behívta a német csapatokat, hogy segítsenek rendet csinálni az országban.

A szerző szerint 

S, hogy ezek után, hogyan úszta meg a szlovák nemzet a kollektív bűnösséget, amelyet Sztálin követelt? Ettől Beneš közbelépése mentette meg őket – véli Janek.

„A kiválást remélőket és az átállást tudomásul vevőket a végsőkig kitartani szándékozók időszaka követte”

A lapszám második részében a román kiugrással és a magyar lehetőséggel foglalkozó cikkeket lehet olvasni.

Szakály Sándor Kiválás vagy átállás? című cikkében például azt tárja fel, miért volt lehetetlen Magyarország számára az egyszerű kiválás és miért kizárólag az átállás jöhetett szóba, valamint azzal, hogy ennek milyen súlyos következményei lettek.

Szakály szerint az átállás 

A kiválást remélőket és az átállást tudomásul vevőket a végsőkig kitartani szándékozók időszaka követte”, amely kudarccal végződött.

„A rendelkezésünkre álló források alapján határozottan cáfolhatjuk a történettudományban széleskörűen elterjedt nézetet, mely szerint Berlint nem tájékoztatták a készülő államcsínyről. Az viszont igaz, hogy 

az augusz­tus 23-i eseményekre. A német vezetést ezért meglepetésként érték a bukaresti események: Ion Antonescu és legközelebbi munkatársai letartóztatása, valamint az új kormány azon szándéka, hogy fegyverszünetet kössön a szövetséges hatalmakkal” – írta Ottmar Trașcă A román kiugrás, 1944. augusztus 23. című cikkében.

az 1944. október 15-i (meghiúsult) kiugrási kísérletben.

„Bár az újabb kutatások arra a következtetésre jutottak, hogy a felfegyverzett lakosság legfeljebb hasznos segédcsapat lehetett volna az átállás során, nyitott kérdés maradt, hogy valóban elzárkózott-e a kormányzat ettől az akciótól 1944 októberében, illetve hogy mennyire voltak a fegyverek átvételére felkészülve maguk a civilek” – véli Bartha.

Idegen megszállókkal kollaboráló, fegyveres útonállás

A lap záró, a nyilas hatalomátvétellel foglalkozó fejezetében Máthé Áron „Eljött a mi időnk.” A hatalomátvétel alulnézetből című cikkében azt írja, „a nyilas pártszolgálatosok a október második felében még talán adtak valamit a látszatra, de utána egyre inkább »szabad betyárok« módjára éltek.”

A szerző rámutat: 

Volt ennek szervezett formája: kisebb műhelyek, üzemek és üzletek »kiutalása«; de volt egy, leginkább a fosztogatásra hajazó formája is. Ami ezek mögött állt, az az antiszemitizmus legprimitívebb változatának, a társadalmi frusztrációnak és a szocialista eszméknek volt egy zavaros, véres vegyüléke”.

Máthé ezzel kapcsolatban felidézi azt a történetet is, amikor a zuglói nyilas pártszervezet egyik vezetője, Gelencsér Sándor cipészmester számára a nyilas párt „kiutalt” egy cipőgyártó üzemet. Gelencsér felfogását „jól tükrözi elejtett megjegyzése, mely szerint a háború után »leveti a zöld inget, felveszi a piros karszalagot, és ő lesz a legnagyobb kommunista«”.

– foglalta össze Máthé Áron Szálasi diktatúrájának lényegét.