Azt is tudjuk, hogy a média a botrányt szereti kihangosítani. Ha a riporter olyan fotót készít, amelyen habzószájú, mentét viselő bajszos bácsik láthatóak, akkor már készülhet is a klikkcsábító tartalom. Ez is benne van a pakliban. Amiről viszont érdemesebb lenne beszélni, az a kistelepülés-nagytelepülés, a vidék és a főváros kontrasztja. Itt is jó lenne összetettebb adatokat látni arról, hogy azok az idős nők, akik inkább a Fideszre szavaznak, illetve azok a nők, akik inkább pártnélkülinek érzik magukat, hol élnek. Tudjuk, hogy a kisebb településeken szignifikánsan magasabb a Fidesz támogatottsága, feltehetőleg nemeken átívelően. Tehát annak a lefotózott „mentés bácsinak” a felesége, aki nem jött el Budapestre a Millenáris parkba, mert ő addig a ház körüli munkákat csinálja, szintén valószínű, hogy Fidesz-szavazó. Csak náluk nem az a leosztás, hogy az asszony is jöjjön. Itt az imidzs magyarázó erejű lehet: számára ismerősebb, biztonságosabb Orbán imidzse, és az az állítólagos család-központúság, amit régóta ő és a Fidesz tűnik számára képviselni, mint Magyar Péteré. Például, jobban passzol hozzá a gumicsizma is. Tehát alapvető politikai brandek is közrejátszhatnak ezekben a szavazói döntésekben. A biztonság hangsúlyozása is fontos hívószó az idősebb nők számára, akik jellemzően sérülékenyebbnek érzik magukat a külső fenyegetésekkel szemben. Lehet, hogy azok a kampányok, amelyek arról szóltak, hogy az erőszakos migránsoktól meg a háborútól csak a Fidesz tudja megvédeni az állampolgárokat, az ő körükben inkább célba értek. Az is közrejátszhat, hogy biztonságban érzik magukat az erős vezető jelenlététől. Magyarországon visszatérő, hogy az emberek erős vezetőt szeretnének, és ez lehet, fokozottan igaz az idősebbekre. Körükben is inkább a nőkre. A stabilitás- és az alapvető biztonság-igény talán jobban megjelenik náluk.
Magyarországon is csatatérré vált a női test, többségében férfi politikusok beszélnek arról, hogyan és hány gyereket kellene szülni, ők döntenek a fogamzásgátlás elérésének szabályairól és nehezítik meg az abortuszhoz férést. A női jogok felvállalása segíthetné a női szavazók megnyerését?
Magyarországon általában nehéz kifejezetten nőjogi agendával meggyőzni szavazókat, beleértve a női szavazókat is. Ezt lehet szeretni, lehet nem szeretni, de tudomásul kell venni, egyelőre ez van. Ez a közvetlenül a női dolgokról való beszéd elég hiteltelenül is hangzana, épp a már említett macsó vonal miatt. Nézőponttól függően, mindenki másképp értelmezi a Magyar Péterrel kapcsolatban megjelent információkat, vádakat: van, aki szerint ezek egy lejárató kampány részei, mások szerint viszont megvilágító erejű leleplezések, amelyek fölfedik az ő valódi személyiségét. Ezek fényében nem lenne túl hiteles, ha személyesen pont ő állna bele olyan konkrét, kimondottan nőjogi témákba, mint amiket említett, vagy pláne a bántalmazás, a nők elleni erőszak témájába. Szerintem a TISZA pártnál inkább az lehet az ígéretes vonal, hogy azt üzeni a fiataloknak: ha szeretnétek ebben az országban maradni, ha itt akartok családot alapítani, akkor ehhez változás kell. A jövőkép az, amivel a női választókat, akárcsak a férfiakat, be lehet húzni a támogatók közé. A hosszú távú gondolkodás, már csak a biológiai faktoroknál fogva is, fontos azoknak a fiatalabb nőknek, akik terveznek családot, és akár a családalapítási kor előtt vagy éppen abban vannak, vagy épp kisgyerekesek.