Helyi mindenszaristáink a Záveczcel akarják átírni a valóságot – Itt az igazság a magyarországi szegénységről!

Nyitókép: AI-illusztráció

Van, ami hit kérdése – és van, ami nem. Amikor egy szervezet tizenhatezer adat alapján, uniós normák szerint kiszámolja, hányan élnek szegénységben, és ezt az Eurostat is megerősíti, azt nehéz hitkérdésnek tekinteni. A mutató definícióját lehet vitatni, de ha azt mutatja, hogy Magyarországon X ember tartozik ebbe a körbe, akkor valószínűleg így is van. Ha mégis kifogásunk van a definícióval kapcsolatban, akkor Brüsszelben lehet kopogtatni – és gyakran kell is. 

Ezzel szemben, ha megkérdezünk 1000 embert – reprezentativitás ide vagy oda –, kis mértékben bár, de más eredmények születhetnek. Kivéve akkor, ha az Egyensúly Intézet vagyunk. Akkor drasztikusan mellélövünk, ami különösen érthető, ha megnézzük az Egyensúly Intézet szegénységkutatásának apróbetűs részleteit. Kiderül például, hogy 

Arról nem is beszélve, hogy a tekintetes kutatás olyan széles körben elfogadott, ősidők óta kőbe vésett, tűpontos definíciókkal operál, mint „a gondtalan élet”, „az átlagos szintű élet” és a „szűkös megélhetés”.

A helyzet pikantériája, hogy az Egyensúly Intézet, Závecz Research által készített, nagy hibahatárral rendelkező mérése szerint honfitársaink 32%-a nem tudna megbirkózni egy váratlan 100.000 forintos kiadással. Ugyanakkor az Eurostat pontos adatai szerint 31,5%-uk nem tudna megbirkózni egy váratlan 145.000 forintos kiadással – vagyis kevesebb ember nem tudna megbirkózni egy lényegesen nagyobb összeggel.

Miért beszélünk erről? Mert három baloldali elemző úgy döntött, hogy hatalmas módszertani hibákkal tarkítva bebizonyítják: a 2010-2023 között a szegények arányát tekintve a harmadik legnagyobbat javuló Magyarországon „a kormány nem megfeledkezett a szegényekről, hanem szándékosan tartja őket a szegénységben”.

Az Egyensúly Intézet kutatója – a Telex beszámolója szerint – például kifejtette, hogy az Eurostat teljes unióra vonatkozó szegénységi mutatója, az AROPE, nem jó, mert az az országon belüli egyenlőtlenségekre fókuszál (ez egyébknt nem igaz, az egyenlőtlenségeket egy másik mutató méri, de erről majd később), és hogy az a jó, amit ők csinálnak. Majd bemutatta a saját mérésüket, ami betűről betűre megegyezik az AROPE-mutatóval.

(Szinte ugyanez van a jogállamiság kérdésével is, csak ott épp globális szinten.)

Mit is vizsgál az Egyensúly Intézet? Azt nézi, hogy az emberek „a téli hónapokban fel tudják-e fűteni a lakást, tudnak-e minden második nap húst vagy halat enni, és ki tudnának-e fizetni egy hirtelen felmerülő, meghatározott méretű kiadást”.

Mit vizsgál az AROPE mutató? A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatával élők arányát – és itt a szegénység kőkemény konkrétumokra van alapozva. Három almutatója van az indikátornak: a súlyos anyagi nélkülözők aránya, a jövedelmi szegénység kockázatának kitettek aránya és az alacsony munkaintenzitásúak aránya.

A súlyos anyagi nélkülözésnél ráadásul van 13 (szakzsargonul) „nélkülözési tétel”, amelyek között olyan tényezők vannak, mint „váratlan kiadások fedezetének hiánya, kétnaponta történő húsételfogyasztás hiánya, lakás megfelelő fűtésének hiánya” – 

Mi itt a gond? Csupán az, hogy a Závecz-mérés komolyan torzít. Például szerintük a magyarok 24%-a nem engedheti meg magának, hogy kétnaponta húst fogyasszon – Eurostat: 14,7%. A fűtés terén még nagyobb az eltérés: az Egyensúly szerint 29% nem tudja „mindig melegen tartani” az otthonát, míg az Eurostat szerint csak 7,2%.

Molnár György közgazdász, a HUN-REN KRTK főmunkatársa sem jeleskedett, amikor – szintén a Telex szerint – azt állította, hogy a KSH „politikai döntésre” már nem készít létminimum-számítást. Ez így, ahogy van, nem igaz. Egyszerűen csak annyi történt, hogy mivel a mutató elavult, és a létminimum-számításra nincs standard nemzetközi módszertan, fogalmi rendszer és számítási mód, a KSH külső szakértői 2015-ben megállapították, hogy az addigi magyar módszer nem megfelelő. Új módszertant viszont nem tudtak ajánlani, ezért a KSH átvágva a gordiuszi csomót, úgy döntött, hogy a szegénység mérésére kizárólag az egységes, uniós AROPE-indikátort használja – amit össze is lehet hasonlítani országok között. 

De nézzük, mit mondott Molnár György: a legutolsó létminimum-statisztika szerint a magyarok 40%-a élt a létminimum alatt. Ez egy barokkos túlzás volt a kutatótól, valójában 2010-ben 37% volt ez az arány. Az AROPE szerint akkor 31,5% volt a szegények aránya, amely mára 19,7%-ra csökkent. Sok ez? Persze. A legjobb az lenne, ha nulla lenne, de azt is érdemes megjegyezni, hogy az EU27-átlagnál jobbak vagyunk, sőt: olyan „bezzegországokat” is megelőzünk, mint Franciaország (20,4%), Németország (21,3%), Luxemburg (21,4%) – 

És hogy kielégítsük az Egyensúly Intézet kutatójának országon belüli egyenlőtlenségekre irányuló kíváncsiságát: a GINI-indexünk – amely ugyan egy elfuserált mutató, de az országon belüli jövedelemegyenlőtlenségeket jól méri – legalább egy évtizede jobb, mint az EU27-átlag. Sőt, jobbak vagyunk Németországnál, Franciaországnál, Luxemburgnál – és még a svédeknél is.

A beszélgetés résztvevőinek pedig csak azt tanácsolom: ne próbálják politikai alapon újra feltalálni a spanyolviaszt. Azt az Eurostat már feltalálta és folyamatosan tökéletesíti. Inkább arra használják a szürkeállományukat, hogy az a bizonyos 19,7% még tovább csökkenjen – nagyobb hasznát vennénk ennek.