Felejtsük már el a „bezzegromániázást”! Nincs mire bezzegezni

Nyitókép: Kirill KUDRYAVTSEV / AFP

Kijöttek hétfőn az új KSH-adatok, most épp a hazai keresetekről. A bruttó átlagkereset 2024 júniusában 642.000 forint volt, 13,3%-kal több, mint egy évvel korábban. (A nettó átlagkereset pedig 427.000 forint volt.) Persze lehet azt mondani, hogy „hazudik a KSH”, de mivel ők egyrészt uniós sztenderdek szerint dolgoznak, mint az összes többi EU-s ország statisztikai hivatala, másrészt pedig NAV-os fizetési adatokból számolják az átlagaikat, így ezt a vitát még a megkezdése előtt lezárnám.

410.870 forint (5176 lej) 427.000 forint ellenében.

Kicsit távolabbról vizsgálva a kérdéskört: az Eurostat adatai szerint Romániában az uniós csatlakozásuk óta minden egyes évben kevesebb volt a nettó kereset, mint a magyar. A munkanélküliség is nagyobb volt Romániában, az egy főre eső GDP pedig kisebb – utóbbi egészen 2000-ig visszamenőleg volt nagyobb hazánkban, s valószínűleg csak azért nem korábbig, mert ennél régebbről már nem elérhetőek az Eurostat adatai.

Az Eurostatnak van egy nagyon praktikus mutatója az életszínvonalak összehasonlítására. Ez az AROPE, amely a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatával élők arányát méri. Egyetlen számba sűrít bele jóformán mindent.

Amióta az indikátor elérhető (2014-es referenciaévtől), Románia a legszegényebb ország. Javult a rátájuk, persze, 46%-ról 32%-ra, de ez még mindig azt jelenti, hogy minden harmadik román hivatalosan, objektíven szegény. A magyar arány pedig jobb, mint az EU27 átlaga. 

Sőt: ennek az AROPE mutatónak az egyik al-verziója, amely azt mutatja, hogy a foglalkoztatottak mekkora aránya szegény, még lesújtóbb képet mutat. Minden hatodik dolgozó román szegény – igen, ebben a mutatóban is jobb a magyar, mint az EU27 átlaga.

Persze pár gazdasági adat „feldobása” nem egy mélyreható gazdasági elemzés, ez tiszta sor. Ahogy az is tiszta sor, hogy a sokat hangoztatott inflációban például 2022-ben és 2023-ban jócskán vertük a románokat – sajnos.

Sőt, az is tiszta sor, hogy itthon sincs kolbászból a kerítés, nyilvánvaló. Itthon is vannak gondok, tagadhatatlan; ha pedig nem lennének, valószínűleg akkor is találnánk valamit, amiben fejlődni kéne – mert ez a magyar virtus, s mert emiatt tudunk fejlődni, így van ez rendjén.

Csak egy dolgot kérek. 

Két okból is: egyrészt, nincs mire bezzegezni. Akárhogy is csűri-csavarja az ember, Romániában egyszerűen több a szegény, kisebbek a keresetek, de még a születéskor várható élettartam is alacsonyabb, mint hazánkban – csak hogy az olyan „átlagos” mutatókra, mint a foglalkoztatottság, ki se térjünk. (Ebben szintén előzzük keleti szomszédunkat, mi a hatodik legjobbak vagyunk az Unióban, ők pedig hátulról a harmadikak, de ez már tényleg csak lábjegyzet.)

Másrészt pedig ha Románia felől jó hírek érkeznek, véletlenül se búsuljunk. Inkább keresztényi szeretetből örüljünk, hogy kicsit jobb az ott élő közel húszmillió embernek; nem utolsósorban pedig annak, hogy az ott élő egymillió magyarnak kicsit jobban megy a sora.

Ha pedig nekik jobb, akkor nekünk is jobb lesz, így van ez a fránya Unió összerakva.