Fotó: Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Megszavazta a szakbizottság, így képviselő-testület elé kerül Kecskeméti László (Fidesz) önkormányzati képviselő méltatlansági ügye Józsefvárosban – írta a Magyar Nemzet, amely szerint Pikó András polgármester politikai támadást indított ellenfele ellen, aki élt azzal a jogával, hogy a téli kilakoltatási moratórium alatt nem hagyja el családjával az önkormányzati bérleményét.
A fideszes képviselő egyenlő bánásmódért küzdött a VIII. kerületben, szerette volna elérni, hogy szolgálati lakását másokéhoz hasonlóan minősítsék át önkormányzati bérleménnyé. Az ügy vége az lett, Kecskeméti bejelentette, családjával költözik, mindössze időt kért az önkormányzati vagyonkezelőtől, amely ezt meg is adta, ugyanis télvíz idején törvény tiltja azt, hogy embereket az utcára tegyenek.
Mindez azonban nem érdekelte Pikó Andrást, a polgármester méltatlansági eljárást indított az önkormányzati képviselő ellen, ami a politikus mandátumának az elvételét jelenti.
Természetesen meg fogják szavazni, hiszen testületi többségük van – mondta a Magyar Nemzetnek Kecskeméti László, aki szerint a testületi döntés után öt napig bíróságra lehet vinni az ügyet, ahol gyorsított eljárásban el fogják bírálni. „Két hónapon belül jogerős döntés lesz az ügyemben. Senki nem várhatja el azt, hogy télvíz idején költözzek ki a kisbabámmal. Embertelen az, amit a Pikóék csinálnak” – fogalmazott a lapnak Kecskeméti.