Ezt hozta össze a Tisza: több migránst, kevesebb rezsicsökkentést

2024. november 04. 19:12

Múlt szerdán hallottuk Karácsony Gergelytől, hogy fontos a fővárosi közgyűlésnek feketén-fehéren kinyilvánítani, mit gondol fontos kérdésekről. Most már tudjuk: a szivárványkoalíció - benne a Tisza Párttal – ha tehetné, Budapesten is eltörölné a rezsicsökkentést, és migránsokat telepítene be a fővárosi önkormányzat bérlakásaiba.

2024. november 04. 19:12
null
Szalai Piroska
Szalai Piroska

Nyitókép: YouTube-képernyőkép

A szerző fővárosi önkormányzati képviselő, a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának tagja

Karácsony Gergely főpolgármester a legutóbbi közgyűlésre több mint egy tucat olyan javaslatot nyújtott be, amelyekben a főváros ha akarna, sem tudna intézkedni, mivel ezek kizárólag a kormány hatáskörébe tartoznak. Indoklása szerint fontosnak tartja, hogy a közgyűlés feketén-fehéren kinyilvánítsa, mit is gondol az adott témákról. 

Ezt is ajánljuk a témában

Ebből a listából azonban két fontos téma kimaradt.  Véleményünk szerint fontos nyíltan és egyértelműen állást foglalni arról is, hogy mit gondol a közgyűlés az Európai Uniónak a magyar rezsitámogatási rendszert megszüntetni, és a hazánkba, Budapestre migránsokat betelepíteni kívánó terveiről. Mint tudjuk, a Tisza Párt EP-képviselője, Gerzsenyi Gabriella 

Brüsszelben már évek óta azon dolgozik, hogy megszüntesse a rezsicsökkentést hazánkban.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezért a két témában a Fidesz képviselőcsoportja nyújtott be előterjesztést, amiben egyrészt javasoltuk megtiltani, hogy harmadik országból érkező migránsokat lehessen betelepíteni fővárosi önkormányzat tulajdonában álló bérlakásokba, másrészt pedig kezdeményeztük kifejezni elkötelezettségünket a rezsicsökkentés eredményeinek megvédése iránt és kiállásunkat a jelenlegi kedvezmények fenntartása mellett. 

Budapest főváros közgyűlése mindkét előterjesztésünket leszavazta. Így aztán a Fideszen kívüli képviselők, a szivárványkoalíció tagjai nyíltan kinyilvánították, hogy nem „csak” Brüsszelben dolgoznak a magyar emberek ellen, hanem Budapesten is. A közgyűlési többség annak ellenére szavazta le, hogy minden lakossági véleményfelmérés szerint hatalmas támogatottsága van a budapestiek körében is mindkét témának.

A két szavazáson mindenki egyformán voksolt, mindkét esetben az alábbi eredmény született:

Rögzítsük: 

csak a Fidesz-KDNP képviselői támogatják a rezsicsökkentést, és ítélik el a migránsok Budapestre történő betelepítését!

A Tisza Párt mellett a Kétfarkú Kutya Párt és Karácsony Gergely pártjának egyik képviselője is „nem”-mel szavazott, a többiek tartózkodtak, valamint az MSZP képviselője, Tüttő Kata nem szavazott. Ők 21-en mind szembe mennek a budapestiek nagy többségének véleményével. Látható, hogy a Tisza Párt, ha tehetné, azonnal eltörölné a rezsicsökkentést.

Itthon nyíltan a migráció mellett még ők sem mernek érvelni, csak ködösítenek, és megpróbálják bagatellizálni a problémát. Pedig a jövőnket meghatározó kérdések közül ez a legégetőbb. A 2015 óta folyamatosan, illegálisan Európába zúduló tömeg okozta problémák sajnos már tények, nem fikció.

Azokban az uniós nagyvárosokban, ahol nagyszámú migráns jelent meg, mindenhol először a városi bérlakásokban szállásolták el őket. Ezeken a helyeken 2015 óta folyamatosan nő a lakhatási válság, mert a helyi lakosok nem jutnak bérelhető lakásokhoz. 

Vizsgáljuk meg azt is, mit is veszítenénk, ha nem lenne rezsicsökkentés!

1.    Nálunk a legolcsóbb a lakossági energia ára – mind a villanyé, mind a gázé

A rezsicsökkentésnek köszönhetően Magyarországon jelentősen csökkent a lakossági energia ára. Míg 2010-ben az átlag magyar az uniós átlagár 90%-át fizette, 2014-től már 60% alá süllyedtünk, 2022-től pedig 40% alá. A 2022-es rekord méretű világpiaci energiaár-növekedés hatására is az uniós tagállamokban sokkal nagyobb mértékben emelkedtek az árak. A hazai energiaárak 2023-ban is az uniós átlag 40%-a alatt maradtak. 

Rezsicsökkentés nélkül a lakossági energiaárak várhatóan az uniós átlag szintjére emelkednének, ami két és félszeresére növelné a magyar háztartások villany- és gázszámláit

 – ez lenne a Tisza Párt terve.

2.    A jövedelmünk második legkisebb részét költjük rezsire az EU-ban

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal havonta modellezi, hogy az unió fővárosaiban a jövedelmük mekkora részét költik áramra és gázra a családok. A legfrissebb, 2024. szeptemberi adatok szerint Magyarországon Luxemburg után a legkisebb ez az arány. Budapesten egy kétkeresős család jövedelmének mindössze 1,9%-át költi energiára, míg például Prágában már ennek a háromszorosát, 5,7%-ot, Pozsonyban és Varsóban több mint kétszeresét, 4,4%-ot. Mindez azért, mert Budapesten az energiaárak alacsonyabbak. 

A rezsicsökkentés nélkül a jövedelmünk nagyobb részét kellene energiára költenünk, s kevesebb maradna a családunk egyéb igényeinek a kielégítésére

 – Erre vajon gondol-e a Tisza Párt, amikor támadja a rezsicsökkentést?  

3.    Lakásaink télen is melegek – kevesebb magyarnak okoz gondot a fűtés megfizetése

A rezsicsökkentés eredményeként hazánkban alacsonyabb azok aránya, akik anyagi okokból nem tudják megfelelően kifűteni a lakásukat. A legfrissebb adatok szerint a magyar lakosság 6,8%-a él ilyen helyzetben, míg az uniós átlag meghaladja a 10%-ot. 

Ha a Tisza Párt eltörölné a rezsicsökkentést, többszázezer magyar, közel százezer budapesti életét nehezítené meg.

4.    A rezsicsökkentés miatt kevesebb a lakással kapcsolatos fizetési hátralék

A rezsicsökkentés bevezetése óta kevesebb mint harmadára csökkent azok aránya, akiknek bárminemű lakással kapcsolatos fizetési hátralékuk van. Míg 2014 előtt a lakosság több mint negyede görgetett maga előtt hónapról hónapra közüzemi számla- vagy hiteltörlesztési hátralékot, a legfrissebb KSH-adatok szerint 2023-ban ez az arány 8,1%-ra csökkent. Valószínű, hogy tavaly már az uniós átlag alattiak voltunk, az Eurostat adatát csak később tudjuk meg. A folyamatos javulást nem törte meg sem a járvány, sem a háború okozta inflációs sokk. A rezsicsökkentés 2022-es átalakítása után is tovább javult a helyzet! 

A Tisza Párt viszont ismét százezreket taszítana vissza a rezsihátralékosok közé Magyarországon és Budapesten is.

5.    A rezsicsökkentés a magyar lakosság felét kiemelte a napi anyagi gondokból

2010-ben a magyar háztartások háromnegyede – honfitársaink milliói – nem tudta volna önerőből fedezni az egy főre jutó mediánjövedelem 60%-ának megfelelő váratlan kiadást. 2023-ra ez az arány kevesebb mint 30%-ra csökkent. Összehasonlításképpen: 2023-ban a mediánjövedelem 60%-a 168 ezer Ft volt. Kiemelendő, hogy 2014–2016 között a mutató több mint 40 százalékponttal javult, a rezsicsökkentés, a devizahitelek kivezetése és a gyed extra bevezetése miatt. 2022 után is folytatódott a javulás.

Ezekből az eredményekből is látható, hogy 

a Tisza Párt felelőtlen terve a magyar emberek százezreinek tenné nehezebbé az életét. 

Leszögezhető, hogy akik a rezsicsökkentést támadják, el akarják törölni, vagy egyszerűen nem védik meg, azok hozzájárulnak ahhoz, hogy nőjön a lakhatási válság és a szegénység – nemcsak Budapesten, hanem egész Magyarországon.

Összesen 141 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bigfater73
2024. december 04. 09:26
Lajoss! Remélem Petike főnököd és ballib elvtársaid osztanak majd neked elvárásod szerint, paraffin gyertyát!
Lajoss
2024. november 06. 21:55
Pirikém,26-tól kezdve nem lesz szükség a fidesz-támogató Hókusz-pókuszodra…addig spájzolj be…😉
ekeke1
2024. november 05. 18:37
Kiss László, a III. kerület jelenleg is letartóztatásban lévő DK-s polgármesterének Facebook-oldalán a következő bejegyzés jelent meg kedden: „Magyar Mártont tehetséges, és velem szemben is kritikus újságíróként ismertem meg. Aki azt gondolja, hogy Magyar Pétert a családján keresztül kell támadni, az rogáni úton jár. (...) Szolidaritást vállalok Magyar Péterrel és Magyar Mártonnal, és bármelyik ellenzéki politikussal, akinek a családját célba veszi a rogáni gyűlöletgépezet”. A DK-s politikus azt is jelezte, hogy közösségi oldalának kezelőin keresztül a jövőben is rendszeresen tervez posztolni a rácsok mögül, ahogyan ennek a bejegyzésnek a szövegét is kézzel írta le egy papírlapra." Na ugye, hogy ugye.. Ahogy néhai Duray Miklós mondta: így válik el a szar a májtól...
Zolt
2024. november 05. 17:59
"Budapesten is eltörölné a rezsicsökkentést, és migránsokat telepítene be a fővárosi önkormányzat bérlakásaiba" Ha nincs rászorúló az országban akkor miért nem a hajléktalanoknak adja ki.? Lenne lakása mehet dolgozni... De lehetne elsősorban magyar gondba lévő kis családok részére is kiadni,hisz tele vannak ezek szerint pénnzel. (Túl sok bér esetén a túl sok kéz a legegyszerűbb módja a bércsönnenésnek) Ezek a sokszinű zászlósok szerelmesek a kűlföldi friss húsba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!