Végre betekinthetünk a kulisszák mögé: ez történt Karácsony Gergely egyeztetésén (Videó)

2024. október 02. 15:54

Mindenről beszámoltak.

2024. október 02. 15:54

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád

Szerdán találkozott Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergellyel. „A főpolgármester ugyanis 114 nap után, a legtöbb budapesti szavazatával bíró frakciót, a Fideszt is felkereste. Igaz, ez a közgyűlés alakulása előtti első egyeztetés lesz a többi frakcióvezetővel” – fogalmazott a Fidesz budapesti elnöke.

Nem lepődött meg Szentkirályi Alexandra

„Két nappal a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése előtt hívta egyeztetésre a frakcióvezetőket Karácsony Gergely főpolgármester. A háttérben a szivárványkoalíció tagjai már hetek óta egyeztettek arról, hogyan osszák fel egymás közt a pozíciókat és a fővárosi cégeket” – emlékeztetett a közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra. A Fidesz budapesti elnöke hozzátette, hogy

a budapestiek mindennapi életét érintő ügyekről és kérdésekről ezen az egyeztetésen sem esett szó.

Bizottságok száma, bizottsági helyek, elnöki és alelnöki pozíciók leosztása, a hivatal működési szabályai. Ez volt a téma – fogalmazott a Fidesz budapesti elnöke.

Itt lenne az ideje, hogy a fővárosi közélet végre a budapesti emberekről szóljon. Mi ezért fogunk dolgozni!”

– írta Szentkirályi Alexandra.

A felvételt itt tudja megtekinteni:

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagoly-29
2024. október 02. 17:53
Gondolom Kovácsék (KFKP) több bizottsági helyet s más funkciót kapnának mint a Fidesz! Egyébként megfejtettem, hogy miért ez a neve ennek a gittegyletnek: a egyik farok az tkp. a feje a kutyának! Ezért bár ugatni tudnak, de gondolkodni már nincs mivel!
sexykitty-5000102
2024. október 02. 17:01
🍓 ️ ­­­É­­­r­­t­­­é­­­k­­­e­­­l­­­d­­­ ­­­a­ ­s­­­z­­e­­x­­i­ ­p­u­­­n­­­c­­­i­­m­a­­­t­ 👉 𝐖­𝐖­𝐖­­.­𝐗­­­𝟏­𝟖­.­­𝐅­𝐔­­𝐍
tizennyolcfok
2024. október 02. 16:39
:DDDD ez a balekszandra továbbra is egy sötét hülye.
dodek4b
2024. október 02. 16:14
Gelygőke egyeztet , két kisautóért adok egy rojlert.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!