Innen visszatekintve ötvenhat olyan volt, akár egy halálos szerelem: igaz, mély és pusztító.
Nyitókép: Fortepan
„De itt maradtak nekünk a Komlósok, a Kardos Györgyök, a Berkesi Andrások és a többi átmentett ÁVH-s, akiknek történetét filmünkben, az Elbocsátott légióban is feldolgoztuk. Ők mindig megtalálták a helyüket, 1953, majd 1956 után is. Akinek még volt ereje (és élt), az 1990 után is aktív maradt: egy Vajda Péter nevű propagandista (és ex-ÁVH-s) még Gyurcsány Ferenc idején is a Nemzetbiztonsági Hivatal szóvivője lehetett. Ismétlem: egy volt ÁVH-s, későbbi hírszerző, Népszabadság-tudósító. A kétezres években.
Gyilkos tréfa volt ez is.
Innen visszatekintve ötvenhat olyan volt, akár egy halálos szerelem: igaz, mély és pusztító.
A magyar nemzet mindenét odaadta, és együtt maradtunk ott, kiterítve. Aztán Kádár újraprogramozta a rendszert. A nyílt elnyomás helyett ravaszabb módszereket választottak, eljött az Aczél-művek ideje. Megosztás, bomlasztás, egymás ellen fordítás, kegygazdálkodás, kritikusabb sajtó, a hitelre felhúzott legvidámabb barakk. És közben elfelejtettünk lázadni. Annyi tragédia, annyi halál és annyi árulás után a magyarság már csak élni akart, csupán létezni tudott, néhányan álltak ki helyettünk, egy »maroknyi« Pákh Tibor, Krassó György, olyan elfelejtett, tönkretett költők, amilyen Nyugati László vagy Derzsi Sándor volt. Emlékszik valaki a nevükre?
Aztán eltelt negyven esztendő, és egy alkoholista szovjet tolmács, egy korábbi pufajkás úgy gondolta, eljött az ő ideje. Horn Gyula jól számolt. Összeállt, összeálltak az addig magát antikommunistának hirdető SZDSZ-szel. Sokan ezt, Göncz Árpádék »árulását« (amely az ő életrajzát ismerve sem volt árulás, előtte voltunk megvezetve) tartották az utolsó cseppnek: a temetőből már kiemelt és végre azonosított ötvenhatos hőst ismét visszadobták a gödörbe. Megint arccal lefelé, állati tetemek, dögök közé.
»Ömlött a vér: a vágóhidakon / tehenet öltek, disznót, szamarat, kecskét és birkát/ szaláminak, parasztkolbásznak, gulyásnak, véreshurkának.«
Ekkoriban is kolbászt töltöttek belőlünk. Újra. Akik korábban államosítottak, ezúttal már mindent vittek. Nyugati partnerekkel, társutasokkal, cinkostársakkal. Úgy hívták: privatizáció. Szépen lebontották az egykori barakkot, ruhát cseréltek, és már azt üvöltötték: demokráciát, sajtószabadságot!
És mennyien tapsoltunk, mennyien tapsoltunk, Istenem!”
Ezt is ajánljuk a témában
Harmincöt évvel a megzenésítése után először készített a Kaláka együttes felvételt Faludy György 1956, te csillag című verséből. Az október 23-án debütáló klipben soha nem látott archív fotók és felvételek is szerepelnek.
Az osztályellenség kollektív likvidálásának Vendée a prototípusa. Szilvay Gergely írása.
Hogyan hozták rendbe a forradalom során keletkezett károkat Kádárék, és hogyan kezelte a megromlott közhangulatot a diktatúra? Történelmi cikkünk!
Ehhez képest ma közöl a Népszava egy cikket, aminek Erkölcs a címe. Ez már önmagában meghökkentő, mert úgy tesznek, mintha ők az erkölcs jegyében működnének. Horváth K. József írása.
A miniszterelnök Facebook-oldalán tette közzé üzenetét.
Ebben az évfordulóban az a legszörnyűbb, hogy egy látszólag megnyert helyzet válik hirtelen bukássá. A szép remények a túlerejét könyörtelenül érvényesítő medve talpa alatt halnak el. Ungváry Zsolt írása.
A halál sűrű, nyelven és értelmen túli, transzcendens jelenléte nehezen ereszt. Fogva tart, de ebben a fogva tartásban nincs semmi kényszer vagy sötét színezet. Győrffy Ákos írása.
Az időpont is megvan.
A kormánypártban egymás után adják be a kilépési nyilatkozatokat, ami könnyen a monotöbbség összeomlásához vezethet.
