Az egyesület egyik elnöke az a Terták Ádám volt, aki pár évre rá Soros magánegyeteme, a CEU üzleti karának dékánja lett, de életrajza szerint az Amerikai Kereskedelmi Kamara jótékonysági alapítványának létrehozójaként is tevékenykedett.
A Gyurcsány-kormány idején (amikor még az akkori kormányfő amerikai megítélése jó volt) a TI magyarországi egyesülete jogutód nélkül megszűnt, ugyanis főszponzora, Soros megvonta a támogatását. (Csak nem megszűnt hirtelen Magyarországon a korrupció?) Mindenesetre még a számítógépeiket is visszaküldték neki. Pár évvel később azonban (amikor Gyurcsány Ferenc amerikai megítélése már rosszabb lett)
újraalapították a magyarországi tagozatot (feltámadt a korrupció?),
mégpedig alapítványi formában. Jelenlegi évi költségvetése mintegy százmillió forint.
Hangsúlyozzák: a Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentéséből kiderül az a rendkívül egyszerű működési elv is, amelynek során